INSP: újabb fertőzöttek omikron-gyanús mintáit tesztelik

A Fertőző Betegségeket Ellenőrző és Felügyelő Országos Központ igazgatója pénteken közölte, hogy az országban jelenleg hat esetben valószínű, öt esetben pedig gyanítható a SARS-CoV-2 vírus omikron-variánsával való fertőzöttség.

„Nemrég kaptunk információkat. Jelenleg az igazolt esetek mellett van hat valószínűsíthető eset és öt gyanús eset. Ezek tesztelés alatt állnak” – nyilatkozta Adriana Pistol pénteki sajtótájékoztatóján.

Az igazgató elmondása szerint a Dél-Afrikából érkezett, bizonyítottan az omikron-vírustörzzsel megfertőződött személy három kontaktja esetében nagy a valószínűsége, hogy ők is az omikront kapták el. Egy Nigériából hazaérkezett személynek pozitív lett a PCR-tesztje, és az ő esetében is nagy a gyanú, hogy az új vírusvariánst hordozza.

Ugyanakkor több esetben is kiderült, hogy a gyanú ellenére nem az omikron-vírustörzs fertőzte meg a tesztelt személyeket: ilyen volt két Egyiptomból, egy Marokkóból, egy Hollandiából érkezett ember esete (utóbbi dél-afrikai kollégáival érintkezett). Szekvenálás alatt van egy Angliából hazatért állampolgár biológiai mintája is, aki szintén több afrikai emberrel érintkezett útja során - részletezte Adriana Pistol.

Romániában jelenleg két fertőzöttnél százszázalékosan biztos az omikron-variáns jelenléte, ezt génszekvenálással mutatták ki. Egy harmadik esetben még folyamatban van a szekvenálás, de mivel az egyik igazolt eset nagyon közeli kontaktjáról van szó, majdnem biztos, hogy ebben az esetben is az omikron-variánsról van szó, ezért beszélnek három igazolt esetről – mondta még az illetékes intézmény vezetője.

(Címlapfotó: MTI)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?