Egy nagyon fontos tanulsága volt az éjszakának, amikor a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti önkénteseivel és a városi szociális igazgatóság munkatársaival jártuk végig hajléktalanok szedett-vetett menedékeit, mínusz 12 fokban: becsüljük meg, amink van.

Az óra 20.30-at mutat, a hőmérő kijelzője mínusz 11 és 12 fok között ingadozott, amikor útra keltek hétfőről keddre virradó éjszaka a Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti szervezetének önkéntesei és a Szatmárnémeti Szociális Igazgatóság szintén önkéntesként jelen levő munkatársai.

A programot jól ismerik: közel két hete minden éjszaka felkeresik a helyeket, ahol hajléktalanokra lelhetnek, őket pedig forró teával, meleg étellel, takarókkal látják el, hogy könnyebben átvészelhessék a fagyos éjszakákat. Vagy ha úgy van, segítenek nekik eljutni a hajléktalanszállóra, bár ezt a vagonokban, használaton kívüli kazánházakban vagy lépcsők alatt megbújók ritkán veszik igénybe. Pedig a szálló várja őket, a napokban 70-80-an kaptak ott menedéket.

Az éjszakák őrei, ahogy sokan hívják őket, akkor helyezik magukat szolgálatba, amikor az éjszakai hőmérséklet -5 fok alá esik. Ez pedig már jó ideje tart Szatmárnémetiben.

Az éjszaka folyamán javarészt ismerős helyeket kerestek fel. Van, aki az állomás elhagyott vagonjában, mások a váróteremben vészelik át a mínuszokat. Mások elhagyott kazánházba vackolták be magukat, megint mások saját kis kalyibájukban próbálják átvészelni a dermesztő fagyot.

A szatmárnémeti vasútállomásra érve már várták az őröket: egy igazán jól öltözött férfi vette át a borsófőzeléket kolbásszal, a meleg teás flakont, kenyeret és néhány szaloncukrot. Mint kiderült, rokonokhoz jár tisztálkodni, de a fűtött váróteremben tölti az éjszakákat. Tőle búcsút véve elhagyott vagonok felé haladtuk, ahol Ghițuka lakik hűséges társával, Bobița cicával.

„Vele nemrég találkoztunk az egyik járőrözés alkalmával. Észrevettük a marhavagon felé tartó lábnyomokat, de akkor nem is láttunk senkit, csak tudtuk, hogy valaki van bent. Az otthagyott étel egy órán belül eltűnt. Aztán napról napra közelebb kerültünk hozzá, most pedig már barátként vár minket” – magyarázza Hegedűs Gergő, a máltaisok vezetője. Ottjártunkkor pedig tovább javult a kapcsolat: beinvitált a vagonlakásába, ahol meglepő tisztaság és rend fogadott.

Mint megtudtuk, több mint fél éve került az utcára, azóta berendezkedett a vagonban. Az első hetekben ételéből éjszaka patkányok falatoztak, de ez a probléma megoldódott, amikor egy talált kiscicát tett lakótársává – akinek úgy viseli gondját, akár egy gyermeknek.

Ő igazán jó példa: a nehézségek ellenére józan életet él, odafigyel környezetére, örül a segítségnek. A szociális igazgatóság munkatársai most segítenek személyi igazolványt készíteni neki és munkát találni.

Kevésbé jó példa a következő megálló: egy elhagyatott kazánház, amire ugyan vannak felújítási tervek, de most még hajléktalanok lakják. Az épületbe lépve szlalomozni kell az emberi ürülék-aknák között. Ők köszönik az ételt, de jól elvannak, rétegesen felöltözve, pléddel, zacskókkal, szeméttel betakarózva.

Az éjszaka folyamán felkerestünk mások mellett hasonló menedéken élő házaspárt, egyedül, egy szinte mezei viskóban élő idős férfit, de bejártuk lakónegyedek utcáit is, ahol – szerencsére – nem leltünk hajléktalanokra. Egy másik csapat más helyszíneken járt, hogy étellel-takarókkal segítse a túlélést.

„Vannak a fix pontok, ahol már tudjuk, hogy mire számítsunk. Vannak esetek, amikor hívást kapunk, hogy valahol segítségre szoruló személyt láttak, akkor természetesen odamegyünk és bízunk benne, hogy elfogadja a segítséget. Az éjszakai őrjáratokra helyi rendőrök nem kísérnek el, ami jobb is, mert az egyenruha riasztja a hajléktalanokat. De minden esetben, amikor segítséget kérünk, jönnek” – mondja egy önkéntes.

Ezt pedig az éjszaka folyamán meg is tapasztaltuk: szinte egyszerre ért az önkéntesek csapata és egy helyi rendőri autó egy szemészeti klinika lépcsőjén fekvő-alvó férfihoz. A láthatóan ittas, rossz külsejű férfit végül a rendőrök vitték el oda, ahol elviekben lakik.

„Sok oka van annak, hogy valaki az utcára kerül. Családi viták, rosszul sikerült házasság is a háttérben lehet, de a leggyakoribbak a szenvedélyek: alkohol, szerencsejáték és kábítószer. Mert nagyjából négy éve a különböző drogok is gondot okoznak, volt olyan egykori profi sportoló, aki ezek miatt került az utcára” – tudjuk meg Balaj Adrian Ioantól, a szociális igazgatóság vezetőjétől.

Persze a segítségre szorulók között vannak volt tanárok, mérnökök is, akik egészen különböző okok miatt kényszerültek erre az életre. Egy időben az árvaházban nevelkedett fiatalok egy része is az utcán kötött ki, mert miután 18 évesen elhagyták az intézményt, egyszerűen nem voltak megfelelően felkészülve, felkészítve a mindennapi életre.

Sokakban feltevődhet a kérdés, hogy a különböző helyeken megbúvók miért nem mennek a hajléktalanszállóra? Ott ugyan a helyek száma véges, de olyan még nem volt, hogy valakit elküldtek volna a nagy hidegben. Igaz, ott szabályokat kell betartani, nem tolerálják a részegeket, italt sem lehet bevinni. Cserébe viszont ágy, tisztálkodási lehetőség, meleg és főtt étel várja őket. Az utcán élők azonban leginkább félelemből nem használják ki ezt a lehetőséget: félnek a többiektől, erőszaktól, lopástól.

De az éjszakai őrjárat kapcsán nem csak a rászorulókról kell beszélni, hanem az önkéntesekről is, akik esetenként hajnalig kint vannak a dermesztő éjszakában, utána pedig reggel 8-tól a munka várja őket. Az önkéntesek között sok a „máltais utánpótlásképzésben” résztvevő gyermek édesanyja, édesapja. Ők év közben is ugranak, ha segítségre van szükség, nem csak a fagyos éjszakákon nyújtanak segítséget.

A szeretetszolgálat helyi szervezetének a „fő profilja” a rászoruló gyerekek és családjuk támogatása. A gyerekek iskola utáni foglalkozáson vehetnek részt, itt segítséget kapnak a tanulásban, meleg ebéddel várják őket és a család ruháit is kimossák, ha van rá igény. Az éjszakázás viszont önkéntes alapon működik, igaz, a kemény mag kötelességének is érzi ezt.

Amikor a motivációjukról kérdeztük őket, hogy miért nem ülnek inkább a meleg otthonukban, rövid és egyszerű választ kaptunk: mert jó érzés segíteni. Mezei Norbert önkéntes hozzáfűzi: ő ehhez a „máltais” programhoz csatlakozott először, ezt szívügyének érzi, a csatlakozás óta pedig szinte minden alkalommal a járőrözik, már évek óta, de más programokban is részt vesz, mondhatni: ahol tud, segít.

„Ezek a fiatalok példát mutatnak igazi önkéntességből. Vannak, akik a jó cselekedetekért elismerést várnak el, vannak, akik az önkéntességről szóló igazolás miatt segítenek néha-néha. Ők nem ilyenek” – foglalja össze Nicu Creț, a hajléktalanszálló vezetője, aki szintén állandó résztvevője az őrjáratoknak.

Az éjszaka folyamán átélt élmények kapcsán a pedig Hegedűs Gergő segített röviden és tömören megfogalmazni a tanulságot: becsüljük meg azt, amink van!