Gyűl a szemét a Hargita megyét átszelő országutak mentén is

Csak 2023-ban összesen 175 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Hargita megyét átszelő országos utak mentén, és jelentős összeget fizettek ki a hulladékot elszállító cégeknek.

Cătălin Romanescu, az országos útügyi hatóság csíkszeredai vezetője kedden az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy munkatársai minden hétfőn és pénteken összegyűjtik a megye hét országos útjának szélén a kidobált szemetet, összesen 401 kilométer hosszan, az összegyűjtött hulladékot pedig az erre szakosodott cégek viszik el.
A kimutatásaik szerint a 2023-ban összegyűjtött 175 tonna hulladék elszállításáért mintegy 100 ezer lejt fizettek.Illusztráció: Pixabay
Az országutak szélén, főként a települések be- és kijáratainál a legkülönfélébb hulladékokat – pillepalackot, papírt és különböző csomagolóanyagokat, takarókat, párnákat át a háztartási szeméttel teli zsákokat is kidobnak, mondta az igazgató.

A parkolókban elhelyezett szemeteseket pedig rendszeresen megrongálják.„A parkolókban szemeteseket tettünk, és folyamatosan pótoljuk, de ezeket vandál módon rongálják. Érzékenyíteni kellene valahogy az embereket, hogy ne dobálják ki a szemetet a gépkocsi ablakán, hanem vigyék haza vagy dobják a legközelebbi kukákba" – mondta Cătălin Romanescu.

Szerinte a probléma egyik megoldása az lenne, ha az összes országos utat videokamerákkal figyelnék, és felelősségre vonnák azokat, akik eldobálják a szemetet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?