Gyanús kórházi elhalálozások: az orvosszakértők véleménye egyértelmű
Több mint 99 százalék a valószínűsége annak, hogy a bukaresti Pantelimon kórház intenzívosztályán kezelt 54 éves beteg halálát a noradrenalin adag csökkentése okozta, orvosi ellátása során több hiányosságot is feltártak – részletezte pénteken az orvostani vizsgálatok eredményét a legfelsőbb igazságügyi orvostani tanács közleménye.
Hangsúlyozták, hogy a szakértői vélemény kapcsán téves információk terjednek, szerintük igazságtalanul kérőjelezték meg a munkájukat. Elismeri ugyan, hogy nem kezelnek betegeket, de nagy nap tapasztalattal rendelkeznek, ők az egyetlenek, akik jogilag illetékesek a megfelelő orvosi beavatkozás helyességét megítélni.
Az igazságügyi orvos szakértők nem csak boncolásokat végeznek, nem csupán „halottak orvosai”, ahogy azt a közvéleményben terjesztik, húzták alá. Az igazságügyi orvostan egyik legfontosabb tevékenységi területe éppen az orvosi ellátás hiányosságainak értékelése – és ez nem csupán Romániában van így. Évente több száz-ezer szakértői vizsgálatot végeznek el, amelyek sokkal objektívebbek, mint bármely olyan szakvélemény, amelyet egy ugyanazon szakterületen dolgozó orvos adna. Ráadásul az intenzív terápiás kezelésekkel kapcsolatban is átfogó ismereteik vannak, főleg az élet végi időszakok kezelésére vonatkozóan, magyarázzák a kompetenciájukat.
A Pantelimon kórházban elhunyt 54 éves beteg elhalálozása nyomán minősített emberöléssel vádolt két orvos ügyében kifejezetten azt vizsgálták, hogy a noradrenalin dózisának csökkentése milyen szerepet játszott a paciens elhunytában. Megjegyezték, nyilván orvosi szempontból hasznos a eset teljes kivizsgálása, hogy a kezelés sikertelenségének okait feltárják, de a szakvélemény nem erre kellett választ adjon. „A vizsgálat (ismételten, kizárólag a nyilvános adatok alapján) nem a Pantelimon kórházban végzett összes kezelés helyességére vonatkozott, hanem csakis a vazopresszor támogatás megszüntetésére egyes betegeknél, az intenzív osztályon” – húzták alá. Márpedig erre vonatkozóan három jelentős hiányosságot állapítottak meg. Az egyik az volt, hogy a noradrenalin dózisát nem fokozatosan, hanem hirtelen csökkentették, annak ellenére, hogy az abban az időben rögzített vérnyomásértékek ezt nem indokolták. A dózis csökkentését nem dokumentálták az orvosi feljegyzésekben sem.
A sajtóban és a közösségi médiában sokat vitatták, hogy a betegnek nem voltak túlélési esélyei. A nyilvánosságra hozott adatok ezt nem támasztják egyértelműen alá, de még ha igaz is lenne, az orvostudomány fő célja a beteg életének fenntartása, ameddig csak lehetséges, még akkor is, ha nincs esély a gyógyulásra, hangsúlyozták a közleményben. Emlékeztettek arra is, hogy az adott esetben a beteget 10 napig kezelték az intenzív osztályon noradrenalin támogatással, amely életben tartotta. A noradrenalin adagjának hirtelen csökkentése után egy órával meghalt. Az igazságügyi orvosszakértők szerint meghaladja a 99 százalékot annak a valószínűsége, hogy ez akkor a noradrenalin dózisának csökkentése miatt történt, még akkor is, ha figyelembe vesszük a beteg állapotának fokozatos romlását az intenzív osztályon való kórházi tartózkodás alatt. „Ez egy rendkívül magas valószínűségi szint, amely ritkán fordul elő az orvosi ellátás hiányosságainak elemzése során, ezért voltak az orvosszakértői következtetések ennyire egyértelműek” – szögezték le.
Mint korábban írtuk, a Pantelimon kórház két orvosát, Maria Alexandra Miront és Mirela Păiuşt augusztus 8-án helyezték előzetes letartóztatásba, minősítette emberöléssel gyanúsítják őket. Az ügyészek szerint a két gyanúsított, „miután úgy ítélték meg, hogy már nem célszerű életben tartani egyes intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeket”, hirtelen csökkentették a vérnyomás szinten tartására használt noradrenalin adagolását, ami szív- és légzésleálláshoz vezetett.
Az ügyben Camelia Stămătoiu, a Szent Pantelimon Kórház ápolási igazgatójának feljelentése nyomán indult vizsgálat. Bevallása szerint, április 10-én felhívta őt egy nővér, aki elmondta neki, hogy csütörtök (április 4.) és szombat (április 6.) között mintegy 20 beteg halt meg a kórház intenzív terápiás osztályán, mert az itt szolgálatot teljesítő orvosok, Maria Miron és Mirela Păiuş több páciensnél 15 vagy 20ml/h-ról 1ml/h-ra csökkentették a noradrenalindózist, sőt, néhány esetben fiziológiás szérummal helyettesítették azt.
CSAK SAJÁT