Forgalomkorlátozások lesznek a Brassó–Fogaras főúton, három hétig torlódásokra kell számítani

Új aszfaltréteg terítése miatt szerdától mintegy három héten át forgalomkorlátozások lesznek az 1-es országút (DN1) Brassó megyei szakaszán, Persány (Perșani) és Vledény (Vlădeni) között. A munkálatok idején egy sávot lezárnak, a forgalmat jelzőlámpák és forgalomirányítók szabályozzák.

A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) keddi tájékoztatása szerint a munkálatok mintegy hét kilométeres szakaszt érintenek az 1-es országúton, Persány (Perșani) és Vledény (Vlădeni) között. Az új aszfaltszőnyeg leterítése miatt az érintett útszakaszon egy forgalmi sávot lezárnak, ezért jelentős torlódásokra lehet számítani – írja az Agerpres.

Fotó: DRPD Brașov

Az útügyi igazgatóság több kerülőút használatát is javasolja az autósoknak. Brassó felé, illetve onnan vissza haladva az egyik lehetőség a következő útvonal: az 1-es országútról Sárkányon (Șercaia) keresztül a 73A jelzésű útra, majd Almásmezőn (Poiana Mărului), Zernyesten (Zărnești) és Barcarozsnyón (Râșnov) át vissza a 73-as országútra, onnan pedig Brassóba.

Illusztráció: DRDP Brașov

Másik alternatíva a Sárkány (Șercaia) – Olthévíz (Hoghiz) – 13-as országút – Brassó útvonal. A helyi forgalom és a 7,5 tonnánál kisebb össztömegű járművek számára használható a Szúnyogszék (Dumbrăvița) – Höltövény (Hălchiu) – 13-as országút útvonal is.

A DRDP közlése szerint péntekenként, valamint a hétvégéken szünetelnek a munkálatok, így ezekben az időszakokban nem lesznek útépítés miatti korlátozások az érintett szakaszon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?