Újabb erdélyi autópálya-szakasz építéséhez kerültünk egy lépéssel közelebb

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Brassó–Fogaras autópálya projektje, amely az eredetileg a Bechtel által elkezdett, majd félbehagyott erdélyi autópálya része. Az országos útügyi hatóság (CNAIR) jóváhagyta a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát, és kijelölte a következő lépéseket is.

A CNAIR közlése szerint a dokumentáció most a Közlekedési Minisztérium műszaki-gazdasági tanácsánál, valamint a tárcaközi bizottságnál elemzési szakaszba kerül. Ezt követően a kormány elé terjesztik a projekt gazdasági-műszaki mutatóinak jóváhagyásáról szóló határozatot.Jóváhagyták a megvalósíthatósági tanulmányt | Fotó: Pro Infrastructura Egyesület

A hatóság szerint az autópálya gazdasági megtérülési mutatója (RIRE) 13,10 százalék, ami indokolja a további tervezési szakaszok folytatását. Ez lehetővé teszi, hogy a kivitelezési tendert később közvetlenül írják ki. A Brassó–Fogaras autópálya építésének teljes költsége áfa nélkül 7,74 milliárd lejre, vagyis közel 1,5 milliárd euróra rúg – írja a Hotnews.ro.

Az új autópálya 49,3 kilométer hosszú lesz. A tervek szerint három közúti csomópont épül Feketehalom déli és északi részén, valamint Sárkány térségében. Emellett 49 híd, felüljáró és viadukt készül, továbbá egy nagyobb szolgáltatóközpont, egy parkoló és egy karbantartó-irányító központ is helyet kap a nyomvonal mentén.

A projekt részeként két fedett alagút és egy fedett útszakasz is épül, összesen mintegy 800 méter hosszan. Ezek nemcsak a közlekedést szolgálják majd, hanem ökológiai átjáróként is működnek, segítve a vadállatok biztonságos átkelését.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?