Fiktív alkalmazottak és esküvői romlott étel – Súlyos vádak a háromszéki csalók ellen
Több mint 100 ezer lejnyi állami támogatást szereztek jogtalanul, fiktív munkahelyekkel, emellett romlott élelmiszert is felszolgáltak egy esküvőn, ezért egy cég és hat magánszemély ellen emelt vádat a Kovászna Megyei Ügyészség.
A vádhatóság szerdai tájékoztatása szerint a vállalkozás vezetői éveken keresztül – 2019 és 2023 között – valótlan adatokat és hamis dokumentumokat nyújtottak be a Kovászna megyei Munkaerő Ügynökséghez (AJOFM), hogy állami támogatásokat szerezzenek.
.jpg)
A rendszer lényege az volt, hogy két 45 év fölötti, munkanélküli személyt papíron alkalmazottként tüntettek fel, miközben azok valójában nem dolgoztak a cégnél. Az így létrehozott fiktív munkahelyek után a cég több mint 108 ezer lejt kapott az államtól a munkaerő ügynökségen keresztül.
Hamis jelenléti ívek és bérlisták
A vádhatóság szerint a csalás érdekében rendszeresen hamisítottak: jelenléti íveket, bérjegyzékeket, valamint különböző hivatalos nyilvántartásokat. Ezekben valótlanul tüntették fel a „alkalmazottak” napi jelenlétét és munkavégzését. A dokumentumokat később felhasználták az állami támogatások igényléséhez.
A vádhatóság szerint egyik érintett személy több mint 40 alkalommal, egy másik pedig több mint 120 esetben hamisított aláírásokat és adatokat a jelenléti ívekben. Az ügyészség szerint a csalás nem egyéni akció volt, a cég vezetői mellett több személy is részt vett a rendszer működtetésében. Voltak, akik segítettek a hamis dokumentumok elkészítésében, vagy éppen felvették a támogatásként kapott összegeket, anélkül hogy ténylegesen dolgoztak volna.
Egy cég szerepel vádlottként, amelyen keresztül a támogatások igénylése történt, emellett a vád szerint a cég 2 hivatalos képviselője közvetlen elkövetőként vett részt a csalásban, ők a jogosulatlan pénzszerzés felelősei. Egy további személyt okirat-hamisítással vádolnak, több tucat dokumentum meghamisítása miatt és 2 személy ellen bűnrészesként emeltek vádat, mivel segítették a fiktív foglalkoztatási rendszer működtetését, illetve részt vettek romlott élelmiszerek értékesítésében is. Bűnrészesként szerepel az a 2 személy is, akiket a cég „papíron” alkalmazott és vád szerint ők az adataik rendelkezésre bocsátásával és a pénzek felvételével járultak hozzá a csaláshoz.
Romlott ételt szolgáltak fel egy esküvőn
Az ügy másik súlyos eleme, hogy a cég egy 2023 áprilisában szervezett esküvőn romlott élelmiszereket szolgált fel. A vádirat szerint az eseményen felszolgált ételek egészségkárosodást okoztak a résztvevőknek, ami miatt az érintettek ellen a „romlott termékek forgalmazása” miatt is vádat emeltek.
Az ügyben érintett céget és hat magánszemélyt többek között közpénzek jogosulatlan megszerzésével, romlott élelmiszerek forgalmazásával és okirat-hamisítással vádolnak, közölte szerdán a Kovászna megyei Ügyészség. Hangsúlyozták: a büntetőeljárás során minden érintettet megillet az ártatlanság vélelme a jogerős bírósági döntésig.
CSAK SAJÁT


