Tele van az internet hamis jogosítványokkal, ennyibe kerül az engedély

Az internetet elárasztják a hamis járművezetői engedélyek hirdetései. A hamisítók azt ígérik, hogy a vásárlók érvényes engedélyt kapnak, egy illegálisan előállított jogosítványt pedig 570 és 900 euró között árulnak – írja a Digi24.

A hatóságok figyelmeztetnek, hogy az összes interneten található jogosítvány hamis.

Fotó forrása: Román Rendőrség

A csalók azt állítják, hogy a vezetői engedélyt a rendőrség adatbázisában regisztrálják és minden európai országban érvényes. Egyesek 3 nap alatt gyártják le a járművezetői engedélyt és 900 eurót kérnek érte. Az egyik csaló már 4 éve gyártja a jogosítványokat és elmondása szerint „még senki nem panaszkodott”. Előbb megkérdezik, hogy milyen kategóriára van szüksége a vásárlónak, hogy letették-e a vizsgát, vagy tudnak-e vezetni. A „gyártók” kérnek egy fényképet a vásárló személyi igazolványáról, az aláírásáról és egy fotót az arcáról, mindezek megjelennek majd az okmányon.

Olyan hamisító is van, aki azt állítja, hogy egy autóiskolával dolgozik együtt, ezért az ügyfelek aktáit az autóiskolába beiratkozott tanulók dokumentumai közé helyezik.

Az országos gépjármű-bejegyzési és jogosítvány-kibocsátó hivatal (DRPCIV) vezetője, Marius Petrache a Digi24-nek elmondta: nincs más módja a jogosítvány megszerzésének, mint a sofőriskola elvégzése, az elméleti és gyakorlati vizsgák sikeres letétele. „Minden más mód illegális és büntetőjogi eljárást von maga után. Azok, akik illegálisan árulnak jogosítványt, bűncselekményt követnek és, és ha elkapják őket, börtönbüntetésre számíthatnak” – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?