Felavatták Vásárhelyi Boldizsár, a magyar gyorsforgalmi úthálózat tervezőjének szobrát Csombordon
A szoborállítást Vásárhelyi Boldizsár egyik volt hálás tanítványa finanszírozta.
Vásárhelyi Boldizsár (Csombord 1899. augusztus 5. – Budapest, 1963. augusztus 7.) műegyetemi tanár, a műszaki tudományok doktora, Kossuth-díjas mérnök volt, a korszerű útépítés magyarországi úttörője. Az út-, vasút- és közlekedésügy európai hírű tudósának művei nagy hatást gyakoroltak a szakmára országhatáron belül és kívül egyaránt. Vásárhelyi készítette el – doktori disszertációként - 1941-ben Magyarország autópálya-hálózatának első szakszerű koncepcióját. Az alapelgondolás azóta többször módosult, de megtartotta az eredeti terv alapelvét.
A mérnök generációk fáradhatatlan professzora saját fiára is nagy hatással volt: ifj. Vásárhelyi Boldizsár úgyszintén tehetséges és nemzetközileg elismert mérnökké vált, aki édesapja életéről és munkásságáról átfogó tanulmányt írt.
Vásárhelyi Boldizsár székely családból származott, felmenői Apafi Mihály fejedelemtől nemesi oklevelet kaptak. A vízépítő mérnök, Vásárhelyi Pál (1795–1846) és Vásárhelyi János (1888–1960) református püspök a nagyobb családhoz tartozott. Édesapja, Vásárhelyi László (1852–1905) református lelkészként működött Csombordon, édesanyja a háztartást vezette.
Az elemi iskoláit Miriszlón, középiskoláit Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Kollégiumban végezte. 1917 tavaszán, érettségi után, bevonultatták a kolozsvári 21. gyalogezredhez, az olasz fronton harcolt. Nagyezüst Vitézségi Éremmel, Károly Csapatkereszttel és háborús emlékéremmel tüntették ki. 1918-ban Budapestre költözött, beiratkozott a Műegyetemre, ahol 1922-ben megszerezte a mérnöki oklevelet. 1922-től 1935-ig volt tanársegéd a Műegyetem Vasútépítés és Közlekedési Tanszékén. Tanársegédként 1928-ban mérnök közgazdász- és közgazdasági doktori oklevelet szerzett. 1928 és 1929 között Berlinben, a Collegium Hungaricumban és Aachenben volt ösztöndíjas tanulmányúton. Minisztériumi működése során tagja volt annak a jeles irányító gárdának, amely a modern útépítést meghonosította Magyarországon. Több szakkönyvet közölt. 1935-től a Kereskedelem és Közlekedésügyi Minisztérium Útosztályán dolgozott és tevékenyen kivette részét a nagyobb volumenben, 1928–29-ben kezdődött útépítési munkákból.
Kezdeményezésére, a Műegyetem tantervében az Útépítéstan mint önálló tantárgy helyet kapott, kezdettől fogva 1946-ig mint meghívott előadó oktatta e tárgyat. 1953-tól a Mérnöki Kar dékánhelyettesi, később az Egyetem rektorhelyettesi teendőit látta el. 1954 és 1959 között volt a Mérnöki Kar dékánja.
Fáradhatatlan, színvonalas munkáját több kitüntetéssel jutalmazta a szakma. 1946-ban miniszteri elismerő oklevéllel jutalmazták a Szabadság-híd újjáépítésében kifejtett tevékenységéért. 1952 júliusában a műszaki tudományok doktorává nyilvánították. Tagja volt az Akadémia Közlekedéstudományi és Műszaki Történeti Főbizottságának, elnöke volt az Akadémia Közúti és Városi Közlekedési Szakbizottságának. 1949-től vezetőségi illetve választmányi tagja volt a Közlekedéstudományi Egyesületnek. 1958. március 15-én a Kossuth-díj harmadik fokozatát kapta. A Tudományos Akadémia 1960-ban a Közlekedéstudományi Munkaközösség vezetésével bízta meg.
Emlékét két emléktábla őrzi: az egyik egykori budapesti lakóháza falán áll, a Budafoki úton, a másik pedig volt iskolájának, a Bethlen-kollégiumnak a folyosóján, amelyet 2016-ban állított az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület és a Magyar Mérnöki Kamara.
A Magyar Útügyi Társaság 1997-ben megalapította a „Dr. Vásárhelyi Boldizsár Díj”-at, amellyel évente általában két idősebb útügyi szakember munkáját ismerik el.
Vásárhelyi Boldizsár halálának 60. évfordulóján a csombordi református gyülekezet, élén Boros Imre László lelkipásztorral, méltó módon emlékezett meg a falu híres szülöttjéről. A vasárnapi ünnepi istentiszteletet követően - amelyet egy kis műsor is követett - került sor a Veres Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész által készített szobor leleplezésére, amely a református templom bejáratánál kapott helyet.
A köszöntőbeszédek sorát Demeter Katalin konzul asszony nyitotta meg, aki a híres magyar felfedezőkről beszélt és ezekkel hozta összefüggésbe Vásárhelyi Boldizsár munkásságát. Gudor Kund Botond református esperes párhuzamba hozta a Keresztelő János-i útegyengetést Vásárhelyi nagyszabású megvalósításaival, és megáldotta a szobrot. Pojjákné Vásárhelyi Judit, Vásárhelyi Boldizsár lánya, irodalomtörténész, családi élményeket és eseményeket elevenített fel.
Kovács Jenő Julianus-díjas útépítő mérnök, a szoborállítás kezdeményezője, az erdélyi útjairól beszélt és megemlítette azokat a Hunyad- és Fehér megyei templomoknak a tatarozását, amelyeknél ő is segített. Egy ilyen kiszállás során került el Csombordra, ahol Boros László lelkipásztortól tudomást szerzett Vásárhelyi Boldizsár itteni származásáról, ekkor fogant meg benne a szoborállítás gondolata.
Tóthné Temesi Kinga, a Közlekedéstudományi Intézet Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda vezetője, a Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatának kitüntetettje, az út szimbolikáját felhasználva, a kapcsolatépítés és a magyar összefogás fontosságáról beszélt.
Kálnoki Kis Sándor gyémánt- okleveles közlekedésépítő mérnök, Vásárhelyi Boldizsár egykori tanítványa, volt helyettes államtitkár, hálás szavakkal ecsetelte, hogyan karolta fel őt mestere, voltaképp egész karrierjét neki köszönheti. A szervezőktől megtudtuk: a hálás tanítvány teremtette elő az összeget a szoborra. Utolsóként Matei Drâmbărean, a Fehér megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság vezetője szólalt fel, aki az egyházakkal való kiváló együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
Egykori iskoláját, a Bethlen Gábor Kollégium és a várost Szőcs Ildikó igazgató illetve Lőrincz Helga alpolgármester és Fülöp Szabolcs Rmdsz-es helyi tanácsos képviselték.
A szobor leleplezését, megáldását és megkoszorúzását követően, a résztvevők felkeresték Vásárhelyi Boldizsár édesapjának, az egykori csombordi református lelkésznek, Vásárhelyi Lászlónak a sírját. A Csombord történetében felejthetetlen esemény szeretetvendégséggel ért véget.
A szobor leleplezésének előestéjén, szombaton, nagyszabású néptánctalálkozóra is sor került Csombordon. A házigazda Pipacs mellett fellépett a segesvári Kikerics Néptáncegyüttes, a bálványosváraljai Árvalányhaj Néptánccsoport, a magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport és a magyarlapádi Csegely Zenekar.
A csoport vezetőjétől, Boros Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály-díjas népdalénekestől megtudtuk: a hatvan tagot számláló csoportnak három korosztálya van, Fehér megye legnépesebb néptánccsoportjai közé tartozik. A Rózsafa Énekegyüttest ezelőtt két évvel alapították és már tizenkét tagot számlál, az idén pedig új nevet kapott a régóta múködő Borozó Zenekar, természetesen ők is bemutatkoztak az eseményen.
Az idei esztendő más vonatkozásban is mérföldkőnek számít a csombordi alakulat életében, hiszen ez az első év, amikor a nagyenyedi önkormányzat elfogadta városi együttesnek a Pipacsot, ez a presztízs mellett anyagi fenntartást is jelent. Ugyanakkor a nagyenyedi közösség számára is nagyon fontos, hogy a városnak végre most először van magyar néptánccsoportja is, hiszen eddig csak a Doina Aiudului rendelkezett ezzel a státusszal.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
