Magyar válogatott futballistának állítottak szobrot Aradon

Pecsovszky József 12 szezonon keresztül játszott Aradon, ahol három bajnoki címet ünnepelhetett.

Szobrot állítottak Aradon Pecsovszky Józsefnek, aki háromszor öltette magára a magyar-, s harminckétszer a román válogatott mezét. Kocsis Rudolf szobrászművész alkotása a Neumann Ferenc Stadion előtt áll. A szoborállítást az UTA szurkolói kezdeményezték.Fotó: Facebook/UTA Arad

Az avatási ünnepségen jelen volt az egykori kitűnő játékos unokája, a Németországban élő Joe Pecsovszky, egykori csapattársa, Ioan Igna, Călin Bibarț aradi polgármester, valamint az UTA teljes kerete, élén Mircea Rednic vezetőedzővel.

A temesvári származású Pecsovszky 18 évesen mutatkozott be a Temesvári Kinizsi felnőtt csapatában. 1941-ben a nagyváradi NAC-hoz szerződött, mellyel Perényi József néven az 1943-44-es idényben bajnoki címet nyert.

1946-ban lett az UTA jogelődjeinek számító ITA, majd Flamura Roșie játékosa, melyekkel három román bajnoki címet nyert. Két további bajnoki elsőséget a bukaresti CCA tagjaként mondhatott magáénak. A román válogatottban 11 gólt szerzett. Az UTA színeiben 12 idényt húzott le, 40 éves korában vonult vissza.

Pecsovszkyról Csala, a Szőke Csoda címmel írt életrajzi könyvet Oroszhegyi Károly magyarországi sportújságíró.  

Kapcsolódók

Kimaradt?