Felavatták Kézdivásárhelyen Wilhelm Wegener szobrát

Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotásával gazdagodott kedden délután Kézdivásárhely: felavatták néhai Wilhelm Wegener üzletember életnagyságú szobrát, az általa adományozott és róla elnevezett parkban.

Wilhelm Wegener ezelőtt pár évvel a városnak adományozott egy több mint kéthektáros területet. Ezt a résztulajdonában lévő, időközben fuzionált Zarah Moden és New Fashion készruhagyárak, illetve az általuk működtetett Wegener Pro Sanitate Alapítvány Kovászna megye talán legszebb parkjává alakította át.Fotó: Nagy Imre

Az üzletember 2022. május 4-én váratlanul elhunyt, és röviddel azután meg is fogalmazódott az elképzelés, hogy a Kézdivásárhelyt számtalan úton segítő mecénásnak emléket állítsanak. Ez materializálodott az említett eseményben, amelyen többszázan jelentek meg.

A jelenlévőket magyarul és angolul köszöntő Bán Karen konferáló elsőként Bokor Tibor polgármestert szólította mikrofonhoz. Az elöljáró elmondta: határozottan emlékszik, hogy a 2022 májusának elején egyáltalán nem számított arra, hogy rossz hírt kap. „Szinte felfoghatatlan volt számomra, hiszen alig múlt két hete, hogy utoljára találkoztam vele, jó hangulatban beszélgettünk, terveket szőttünk. Ezért volt szinte hihetetlen, hogy azt kell hallanom: váratlanul elhunyt városunk tiszteletbeli polgára, a kézdivásárhelyiek jótevője és mecénása, Wilhelm Wegener. Ő tényleg úgy jött hozzánk, mintha hazajönne; tiszteletbeli magyar, székely és kézdivásárhelyi ember volt, efelől nincs semmi kétség. Szívügye volt minden, ami Kézdivásárhelyhez köthető, ezért lett városunk díszpolgára 1999-ben. A tulajdonában lévő készruhagyárak révén számos projektünket támogatta, mindig jó és segítő szándékkal fordult felénk. Polgármesterként is mindig számíthattam rá, magánemberként pedig rendkívül nagyra tartottam nagylelkűségéért, tenniakarásáért. Wegener úr befektetései révén nemcsak munkahelyet biztosított a kézdivásárhelyieknek, hanem bőkezű adományai révén intézmények újultak meg, így például a Vigadó Művelődési Ház és a Városi Kórház. Nevével fémjelzett alapítványával és annak munkatársaival közösen számtalan eseményt bonyolítottunk le. 2019-ben a legnagyobb ajándékot kaptuk tőle: felavathattuk a W. Wegener Parkot, amely azóta is a gyermekek kedvence, városunk egyik legszebb helyszíne. Akkor adtam át neki a Város Kulcsát, azzal a szándékkal, hogy Kézdivásárhely mindig nyitott kapukkal várja majd, ugyanakkor jelképezve örök életen át tartó idetartozását. Halála egy másik kaput nyitott ki számára, mi pedig maradunk hiányával, ugyanakkor számos jó emlékkel, amely hozzá köthető. Isten Önnel! – így búcsúztam tőle halála napján. Most pedig rájövök, hogy ennek a kifejezésnek sokkal több értelme van: Wegener úr Kézdivásárhely mecénása volt, őt pedig a Jóisten mecénálta, másképp nem magyarázható az a mérhetetlen odaadás, amellyel városunk, közösségünk, térségünk felé fordult” – mondotta Bokor Tibor.

Etika és társadalmi felelősségvállalás

A Zarah Moden készruhagyár volt igazgatója, Bakk Vitális Mária Kinga, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány elnöke is megemlékezett a mecénásról, elöljáróban elmondva: ezen a napon méltó módon emlékezünk egy olyan személyről, aki az üzleti világban elért kimagasló eredményekkel és emberi minőségével inspirációt jelent mindannyiunk számára, aki az életünknek és a világnak is mélyebb értelmet adott. Egy olyan emberre gondolunk,aki mindig készen állt segíteni másokon és akit embersége és önzetlensége tette feledhetetlenné.

„Romániával való kapcsolata még a rendszerváltás előtti időbe nyúlik vissza. Először 1987-ben látogat el Romániába, Moreni városába, majd Kézdivásárhelyre is eljut, ahol megtetszik neki az itt élő emberek komolysága, becsületessége és a munkához való hozzáállása. Így történt, hogy 1989-ben Bernhard Meyer úrral létrehozzák a mostani Zarah Moden céget, vállalva a forradalom utáni zűrzavaros idők bizonytalanságait. Az első termelés egy régi kantinépületében indult el, 150 alkalmazottal. Érdemes megemlíteni, hogy Wegener úr mindenre odafigyelt, amikor az épület készült. Csak akkor adott zöld utat a termelés beindítására, amikor a munkakörülmények a Nyugaton is elvárt színvonalnak megfeleltek. Mindenre figyelt és mindenből a legjobbat hozta el hozzánk Németországból. Az idők során a cég gyorsan fejlődött, ma több mint 1200 alkalmazottnak ad megélhetési lehetőséget. Nyugati munkakörülményeket, valamint szociális támogatást biztosít. Wilhelm Wegener tanítómesterünk és mentorunk volt az üzleti életben és magánemberként is számíthattunk rá. A vállalkozói szellem, amelyet megtestesít, vállalkozásainak a növekedését eredményezte és egyben útmutató is volt ebben az iparágban.

Üzleti döntéseiben az etikát és a társadalmi felelősségvállalást mindig előtérbe helyezte. „Az üzleti sikernek egy magasabb cél szolgálatába kell állnia”, vallotta. Saját alapítványát a Wegener Pro Sanitatet, is ennek a szellemében hozta létre 23 évvel ezelőtt, lehetőséget adva számunkra, hogy ott segítsünk, ahol és amikor erre szükség van. És ami az anyagi támogatásnál is fontosabb, szívügye volt minden, ami ebben a városban történt” - mondotta, majd nagy vonalakban azt is felsorolta, hogy mi mindennel járult hozzá az üzletember a város gazdagításához, élhetőbbé tételéhez.

„Az emlékszobor a fűzfa alatt ne csak a múltra emlékeztessen, lássuk meg benne az értékek kiváló egyensúlyát amelyet képvisel és amely a társadalom számára is útmutatóként szolgál” - summázott beszéde végén.

Az utolsó felszólaló Michaela Wegener, a néhai vállalkozó lánya volt. „Nagyon jó érzés nekem és a családomnak is, hogy együtt ünnepelhetünk, hogy együtt vagyunk ma itt. Bátyám, saját és az egész Wegener család nevében köszönöm mindazt a méltatást, amit apánk iránt tettek. Érezzük azt a mély tiszteletet, csodálatot és hálát, ami kicsengett a szavaikból. Bíztató a családunk számára, hogy tovább él az itt élők szívében, akik oly sok éven át gazdagították életét. Vargha Mihály művész úr pedig képes volt megvalósítani édesapánk szellemét egy szobor formájában, annak ellenére, hogy soha nem találkoztak személyesen” – mondotta.

A beszédeket követően Bokor Tibor, Bakk Vitális Mária kinga és Michaela Wegener leplezte le a szobrot, majd az esemény végére a Cristian Orosanu által vezetett  brassói Kamerata Kronstadt kamarazenekar előadása tett pontot.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?