Csíkkozmáson tartották a 7. Alcsíki Néptánctalálkozót

Az idén Csíkkozmáson került megrendezésre a 7. Alcsíki Néptánctalálkozó.

A jeles rendezvény szombat délben a néptánccsoportok felvonulásával vette kezdetét, a kíváncsiskodóknak érdemes volt kiülni a házak kapui elé, hogy megcsodálják a szebbnél szebb viseleteket. Több néptánccsoport bemutatkozott. Jöttek Méhkerékről, Kászonból, Szentmártonról, Kolozsvárról, Szentimréről, Szentkirályról, Balánbányáról, Bánkfalváról és Kozmásról.Fotó: László F. Csaba

Az ünnepi műsor délután vette kezdetét a helyi kultúrotthonban, ahol egy tűt sem lehetett leejteni a nagy érdeklődésnek köszönhetően. Az esemény kiemelkedő pillanata volt Csíkkozmás község díszpolgári címének átadása András Tibor prímásnak, a Bojzás és Bojzácska néptánccsoportok vezetőjének, ugyanis az idén húsz esztendeje, hogy áldozatos munkája révén él és virágzik a két hagyományörző együttes.

Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke köszöntötte a díjazottat és a megjelenteket. A megyeelnök hangsúlyozta: Alcsíki Néptánctalálkozó legyen mindannyiunk számára sarokpont, ami évről évre még szebbé, még teljesebbé teszi az életünket. Megtudtuk, hogy a Csíkkozmásért egyesület sikeresen pályázott Hargita Megye Tanácsa Kulturális programjára, így a megyei tanács támogatásán keresztül sikerült biztosítani a táncoktatást a csíkkozmási Bojzás néptánccsoport részére.

Az Alcsíki Néptánctalálkozóra immáron 7. alkalommal került sor, ami egy körbejáró rendezvény, hisz minden évben más-más település ad otthont az eseménynek – tudtuk meg Szántó Lászlótól. Csíkkozmás község polgármestere elmondta: bár a tavaly lett volna esedékes a településen megszervezni a találkozót, de arra kérte a kollégákat, hogy tegyék át erre az esztendőre a rendezvényt, hisz kerek évfordulót ünnepelnek idén, ugyanis 20 éves lett a Bojzás és a Bojzácska ifjúsági- és gyermek néptánccsoport. „Köszönöm a megjelent néptáncsoportoknak, hogy eljöttek az eseményre, itt van például a méhkeréki együttes Magyarországról, akikkel mondhatni testvértánccsoporti kapcsolat alakult ki, de eljött Kolozsvárról a Szarkaláb néptánccsoport, akik a kincses városban összegyűjtik a azokat az egyetemistákat, akik odakerülnek, így ebbe a csoportba sok kozmási is bekerült” – fogalmazott az elöljáró.

András Tibor prímás díszpolgári címe kapcsán a település első embere megjegyezte: 20 éve, hogy a tánccsoport mellett van és vezeti, áldozatos munkája révén él és virágzik, mindkét tánccsoport a gyerek és ifjúsági is. „Szívvel lélekkel itt van, ha kell rendezvényt, ha kell zenekart szervez, ezáltal egy működő szoros kapcsolat alakult ki. Ezért most díszpolgári címet adományoztunk neki, habár szeredai lakos, de elmondható, hogy mostmár ő is kozmási lett, mert nagyon sokat tett a hagyományőrzés és annak továbbadása terén, aminek köszönhetően kiváló közösségi élet működik településünkön” – méltatta a prímást Szántó László polgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?