Farkaslakán tartották az önkéntes tűzoltóságok Hargita megyei találkozóját
Második alkalommal szervezték meg a Hargita Megyei Tűzoltó Találkozót, a tavalyi, Csíkszentsimonban bemutatkozó eseményt követően idén Farkaslakán gyűltek össze a lánglovagok, és bárkit szívesen láttak a rendezvényükön.
A Székelyföld Napok részeként rendeztek megyei tűzoltónapot Hargita megyében, a szombati eseménynek ezúttal Farkaslaka biztosította a helyszínt. Tűzoltótalálkozók eddig is voltak a megyében, településenként, régióként szervezték meg ezeket, de megyei szinten tavaly Csíkszentsimonban tartották meg első alkalommal.
„Borboly Csaba megyeitanács-elnök elképzelése volt, hogy legyen közös megyei találkozó is. Tavaly született meg a gondolat, és szerintem sikersztorinak mondható az első találkozó, amelyre közel 40 önkéntes tűzoltóság jelentkezett be. Azt mondtuk, hogy ezt folytatni kell, így eldöntöttük, hogy a megye három térsége, Csíkszék, Udvarhelyszék és Gyergyószék felváltva rendezze meg a tűzoltók éves megyei találkozóját” – közölte Albert Csaba, a Hargita Megyei Önkéntes Tűzoltók Egyesületének elnöke.
A farkaslaki labdarúgópályán szervezett eseményen bárkit szívesen láttak, külön foglalkozásokkal készültek a kilátogató családok és gyermekek fogadására is. Albert Csaba elmondta, hogy ez nem volt mindig így, korábban a tűzoltóság „egy láthatatlan valami” volt, a lánglovagok nem igazán szerették mutogatni magukat, mindez az utóbbi években változott meg, többnyire a sok természeti katasztrófa hozadékaként.
„A mentőszervezetek nemcsak nálunk, az országban, de nemzetközi szinten is úgy gondolták, hogy többet kell megmutatniuk magukból, közelebb kell férjenek a polgárokhoz. Szeretnénk elérni, hogy jelenlétünk megszokott legyen az emberek között, senkiben ne keltsen pánikot, ha meglát egy szirénázó vörös mentő- vagy tűzoltóautót. Meg kell szoktatnunk embertársainkat, hogy ezek a szervezetek léteznek, és ha baj van, akkor gondolkodás nélkül lépnek és segítenek” – mondta Albert.
Hargita megyében jelen pillanatban több mint 2000 szerződéses tűzoltó tevékenykedik önkéntesen, közülük mintegy hétszázan vettek részt a találkozón. Mindenki nem is jöhetett el, hiszen a szolgálatot minden tűzoltó egyesületnek biztosítania kellett saját térségében a találkozó ideje alatt is. A farkaslaki eseményre félszáz szervezet jelentkezett be Hargita, Maros és Kovászna megyéből, de érkeztek magyarországi és hazai önkéntes és hivatásos tűzoltók is.
Albert Csaba kiemeltek, hogy az önkéntes tűzoltóságoknak Erdélyben igen komoly hagyománya van. Az első szervezetek az 1860-1870-es években alakultak meg, és ilyen vagy olyan formában azóta is folyamatosan léteztek, a közösségeik részét képezik. Túléltek mindent, felszerelték saját magukat, és ahogy változtak az államformák, úgy születtek különböző jogszabályok is. Romániában ma már törvény szabályozza az önkéntes tűzoltóságok létezését és működését. Albert megjegyezte, hogy Hargita megye önkéntes tűzoltói joggal lehetnek büszkék önmagukra.
„Hargita megyében annyira kinőtték magukat az önkéntes tűzoltó egyesületek, hogy a 112-es segélyhívó számról elsődlegesen ezeket a szervezeteket értesítik. A megye domborzati formái miatt nem könnyű eljutni A-ból B-be, és nem kis fáradsággal mára sikerült megértetni országos szinten, hogy a legtöbb esetben az önkéntesek hamarabb el tudnak jutni az események helyszínére, mint a hivatásosok” – összegzett Albert Csaba.
CSAK SAJÁT