Erdőszentgyörgyön rendezik meg a XII. Székelyföldi Vadásznapokat 

Idén Erdőszentgyörgy ad otthont a XII. Székelyföldi Vadásznapoknak október 12–13-án. A székelyföldi vadászkultúra megerősítését és a szakmai fejlődést célzó seregszemlét a gazdag történelmi múlttal rendelkező erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban és annak udvarán tartják meg.

 Az erdőszentgyörgyi Cervus Vadásztársaság szervezésében számos érdekes programkínálat várja az érdeklődőket a XII. Székelyföldi Vadásznapokon. Nemcsak a vadászokat megszólító gazdag programok lesznek, hanem igyekeznek a nagyközönségnek is betekintést engedni a vadászvilágba. Az esemény ideje alatt látványos vadásztrófea-kiállítás is szerepel a programban.

Fotó: Székely Vadászkürt Egyesület Facebook-oldala

A gasztronómia rajongóit főzőversennyel várják, ahol vadhúsból készült ínycsiklandó étkeket főznek és sütnek a három megyéből érkező vadászegyesületek képviselői. A vadászok számára szakmai beszélgetéssel, vadászati ismertetőkkel is készülnek a szervezők, de a vadászkellékek színes vására sem marad el. A hagyományos Szent Hubertus-mise minden vadásztalálkozó kiemelt mozzanata, így ez idén sem hiányozhat, illetve hagyományosan átadják a Székelyföldi Vadászati Érdemrendeket is – áll a szervezők közleményében.

„Utoljára 2016-ban tartottunk Székelyföldi Vadásznapokat Erdőszentgyörgyön”– emlékszik vissza Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere, az erdőszentgyörgyi Cervus Vadásztársaság elnöke. „Azóta sok minden pozitív irányba változott: a vadásznapok kinőtték magukat, és a helyszín is jelentős átalakuláson ment át, ugyanis a kastélypark is teljesen megújult és egy Rhédey-kiállítást is sikerült létrehozni. Igyekszünk olyan rendezvényt szervezni, ahová nemcsak a vadászok látogatnak el, hanem mindenki, aki kicsit is megismerné a vadászkultúrát” – fogalmazott.

 A minden ősszel megszervezett eseménysorozat célja bemutatni a vadászat értékeit és szükségességét a nagyközönség előtt, de a vadászok közös teendőinek megbeszélésére és szakmai tapasztalatcserére is kiváló alkalom. A vándorrendezvénynek évről-évre Maros, Hargita és Kovászna megye ad helyet, ahol az innen érkező vadásztársadalom képviselteti magát. 2024-ben Maros megye a soros házigazda.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?