Angolpark és rendezvénytér is lesz az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély udvarán

A Rhédey-kastély körüli park átépítésének munkálatai kezdődtek el kedden Erdőszentgyörgyön. Első lépésként a meglévő park fáit vágják ki, hogy további munkálatokhoz láthasson a kivitelező vállalat – közölte a város önkormányzata.

A megvalósíthatósági tanulmány elkészítésekor szakemberek vizsgálták a parkban lévő fenyőket, tujákat, valamint más növényeket, és az ő javaslatukra vágják ki az elöregedett vagy beteg fákat. Ezek a fák turisztikai szempontból sincsenek megfelelő helyen, mivel takarják a Rhédey-kastélyra való rálátást, emellett magasságuk miatt a város villanyhálózatát is elérték és zavarják már – fejtik ki a közleményben.

„A több évtizedes fenyők szeles, viharos idő esetén is veszélyt jelentenek, hisz emberek sérülhetnek meg, ha kitörnek, nem beszélve a közelükben lévő épületekről. A szakemberek egyöntetűen azt tanácsolták, hogy a veszélyesnek ítélt fákat vágjuk ki és helyettük a környezethez illetve tájegységünkhöz méltó növényeket ültessünk” – nyilatkozta Csibi Attila Zoltán polgármester.

A fakivágások engedély alapján történnek, előzetes, hivatalos bélyegzés előzte meg azokat. A területrendezés kezdetén 37 fát vágnak ki.Elkezdődött a régi fák ritkítása | Fotó: Erdőszentgyörgy Önkormányzata

„Ha pontosabban akarok fogalmazni 37 gyökér, és 50 földből kinyúló ágat vágnak ki, hisz a tujákra jellemző, hogy egy gyökérből több ág nő, ebből adódik ez a számbeli különbség. Az említett 37 kivágott fa helyett 37 lombhullató (9 fajta), 6 tűlevelű fát (2 féle), 250 cserjét (17 fajta) és 500 évelő növényt ültetünk” – folytatta a városvezető a projekttel kapcsolatos változások ecsetelését.

A Rhédey-kastély körüli tér összterülete 6674 négyzetméter, ebből alakítják ki a kastélyhoz méltó rendezvényteret és zöldövezetet a kisváros központjában. Az arculatszépítés mellett a beruházás célja a település néhány aktuális problémájának orvoslása is. Ilyen a parkolóhelyhiány pótlása vagy egységes rendezvénytér kialakítása. A tervek szerint a kastély körüli beruházás négy elemből tevődik össze: térkövezett felület, zöldövezet, barokk és angol kert (a kastély mögött) valamint parkoló helyek. Ezt a teret kerítés védi majd, és megfigyelő kamerarendszer gondoskodik a beruházás védelméről.

Annak ellenére, hogy az évtizedekkel ezelőtt létrehozott kispark néhány fáját kivágják, a beruházás elkészülte után nő a központi zöldövezet, ugyanis a Rhédey-kastély melletti, illetve mögötti rész, teljesen füvesített, növényekkel beültetett lesz, amelyeken keresztült sétányok teszik majd lehetővé az egyik pontból a másikba való eljutást.

A kastélypark látványterve

A kastély mögötti téren angol kertet alakítanak ki. A térkő és a több száz növény mellett, kerti bútorok (pad, szemetes kosár, világítótest, kerékpártartó, stb.) is helyet kapnak majd. A tervezők igyekeznek a környékre jellemző anyagok ötvözésére, így a fa és a kő kerül előtérbe. A létrehozott központi térre autóval nem lehet ezután behajtani. Az iskola épületével párhuzamosan 18-20 autónak és egy autóbusznak lesz lehetősége egyazon időben megállni. Itt parkolhatnak majd a kastélyba érkező turisták is.

A Rhédey-kastély körüli tér rendbetételének költségfedezésére szükséges összeget Erdőszentgyörgy Önkormányzata 2018-ban a Kis-Küküllő LEADER Egyesület által kiírt pályázaton nyerte el. A pályázat értelmében az új park már őszre elkészül.

Kapcsolódók

Kimaradt?