A Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesület szervezésében tartották vasárnap a hagyományos Molnártalálkozót Felsőcsernátonban. A színes rendezvényen bepillantást nyerhettünk a Malomkertben található vízimalom működésébe, több előadás is elhangzott a malmokról, illetve a kenyérsütés mikéntjéről, de molnárlegényt is avattak és a péklángost is meg lehetett kóstolni.

Benépesedett vasárnap a felsőcsernátoni Ika várától nem messze található Malomkert: a nagyközség egyik, még működő vízimalmát is befogadó panzióban ismét megszervezték a Molnártalálkozót, amelyet 2016-ban indított útjára a Háromszéki Mára Szociális és Közművelődési Egyesületet vezető Szőcs házaspár. A civil szervezet egyébként azért vásárolta meg és újította fel a vízimalmot, mert az ilyen létesítményekben régebb nemcsak a tulajdonképpeni őrlés zajlott: ott ismerkedtek és barátkoztak az emberek – mondta a Maszol érdeklődésére Szőcs Ilona főszervező, egyesületi elnök.

A rendezvényen több molnárcsalád is részt vett, köztük a szintén vízimalmot működtető Bíró család tagjai is, akik Préda Barna zalánpataki helytörténész, múzeumalapító és író társaságában érkeztek a Malomkertbe. A rendezvény köszöntőbeszédekkel kezdődött, majd dr. Ozsváth Gábor szakmai előadást tartott. A Károli Gáspár Református Egyetem főiskolai docense Malmok, molnárok, őrletők Csernátonban címmel értekezett a népes hallgatóság előtt, később pedig egy festett emléktáblát is elhelyezett a vízimalom falán, rajta a csernátoni molnárok névsorával. A nap folyamán még előadást tartott Bocskor István, a csíkszentmártoni Bocskor pékség tulajdonosa, ő a régi és a jelenkori malmokról mesélt az érdeklődőknek.

Molnárlegényt is avattak

Vidám színfoltja volt a rendezvénynek a molnárlegényavatás, igaz, hogy csak jelképesen, hiszen Bíró Róbertet, a Bíró féle malom egyik szakemberét avatták fel, miután a jelenlévők a szakmába vágó kérdéseket tettek fel neki. Így „megtudakolták” tőle, hogy hány liter egy véka, és kicsoda az, akinek, ha vize van, bort iszik, de ha vize nincs, vizet iszik, s azt is firtatták, hogy miért mondják valakire, hogy fürge, mint az alsó malomkő? Kolcsár József színművész bíztatására a „jövendőbeli” molnárlegény saját apjától három vesszőütést is kapott, majd végső próbaként egy vékára állva kellett a vállára vennie egy méretes zsákot.

A jó kenyérhez jó liszt kell – fejtette ki a Maszol érdeklődésére a felavatott molnárlegény apja, Bíró Sándor. „Tökéletesen száraz kell legyen a búza, és olyan apróra kell őrölni, hogy fátyolszitán is át lehessen szitálni. Ez nem minden: a jó pityókás kenyérhez megfelelőnek kell lennie a kovásznak is, a szakácsnő meg véletlenül ahhoz is kell értsen, hogy jól megkeljenek, és amikor bevetik a kemencébe, akkor egybe nőjenek fel. Ha nem hevítjük meg jól a kemencét, akkor nem várhatjuk, hogy a kenyereket jól felhányja” – magyarázta a molnár.

A rendezvényen működés közben lehetett megtekinteni a vízimalmot, ezt a gyerekek nagyon élvezték, akárcsak a népi játékokat, és a szervezők által biztosított kis kézikőmalmokat, amelyekben kukoricát lehetett darálni, de a minigát felemelésével a minimalomkerék meghajtása is jó mókának bizonyult számukra.

A rendezvényen a hangulatot Ábri Béla, Préda Barna és a kísérőzenészek biztosították, volt népdaléneklés, néptáncelőadás Fákó Alpárnak és barátainak köszönhetően, majd a jó hangulatú esemény – amelyen még egy méretes sertést is nyársra húztak – táncházzal ért véget.

Amint azt Szőcs Ilona érdeklődésünkre kifejtette: céljuk a rendezvénnyel a vízimalmok emlékének ébren tartása, a régi mesterség bemutatása. Csernátonban nagy hagyománya volt a vízimalmoknak: egykoron 34 ilyen szerkezet működött a faluban, mára azonban csak kettő-három működőképes.