Érvénytelenítette a bíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló kormányhatározatot

Érvénytelenítette a brassói táblabíróság a Sepsiszentgyörgy zászlajának elfogadásáról tavaly júniusban hozott kormányhatározatot. A szerdán közölt végzés nem jogerős.

Az ítélőtábla közigazgatási részlege két román egyesület kifogásának adott helyt: a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma által kezdeményezett eljárásba utóbb a – magyar szimbólumok és feliratok ellen perek százait indító – Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beavatkozott.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma a sepsiszentgyörgyi városzászló miatt beperelte a kormányt. Antal Árpád polgármester szerint a civil fórum mellé belépett a perbe a „hivatásos feljelentőként és megélhetési provokátorként” ismert Dan Tanasă által képviselt civil szervezet is. Érdeklődésünkre Antal Árpád tavaly elmondta: úgy tudja, a pereskedők a városzászlón lévő címert kifogásolják, amelyben hiányolják a románok jelenlétére utaló szimbólumokat, illetve kifogásolják, hogy a sepsiszentgyörgyi városzászló a székely zászló színeit tartalmazza.

Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor háromszéki tanácselnök Sepsiszentgyörgy zászalájval | Fotó: Kovács Zsolt

Sepsiszentgyörgynek egyébként tavaly júliusban lett hivatalos zászlója. A városzászlót a nyáron kitűzték a sepsiszentgyörgyi városháza és az alárendelt intézmények homlokzatára.

Sepsiszentgyörgy zászlaja arany és kék sávos, közepén a település címerét ábrázolja, amely pajzs alakú, rajta kék mezőben a vár és a templom, felette arany Nap és ezüst Hold. A vár előtt a település védőszentje és névadója, a lovon ülő Szent György és a sárkány látható.

A sepsiszentgyörgyi városzászló miatt indított per után a Kovászna megyei zászló miatt is beperelte a kormányt a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. A székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő fórumot évek óta zavarják a települések és megyék szimbólumai, korábban is pereskedtek ezek miatt.

Tavaly több önkormányzat címerét és zászlaját is hivatalosították, ezek között a sepsiszentgyörgyi városzászlót és Kovászna megye zászlaját is elfogadta a kormány és a lobogók kikerültek az önkormányzatok és alárendelt intézmények homlokzataira, Románia és az Európai Unió lobogói mellé.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök korábban elmondta a Maszolnak, hogy hat évvel ezelőtt jelent meg a törvény, amely szabályozza a közigazgatási egységek saját zászlajának használatát és Kovászna Megye Tanácsa már abban az évben – 2015-ben – benyújtotta az illetékes minisztériumhoz a megyezászló dokumentációját, ami ott a fiók mélyére került. Az elmúlt években több mint száz hazai önkormányzatnak fogadták el a címerét és a zászlóját, ám a székelyföldi közigazgatási egységeket mellőzték ebben a folyamatban. Hozzátette, akkor tudtak előre lépni, amikor olyan miniszter került a fejlesztési minisztérium élére Cseke Attila személyében, aki ezt az ügyet prioritásként kezelte.

Az RMDSZ tisztségviselője, Cseke Attila által vezetett fejlesztési és közigazgatási minisztérium éves összegzése szerint tavaly több mint harminc erdélyi magyar település címerét, illetve zászlaját fogadtatta el a bukaresti kormánnyal az RMDSZ, „jogi garanciát szerezve a jelképek szabad használatára”.

A 2020-ban parlamenti képviselővé választott Dan Tanasa által bejegyzett ADEC az elmúlt években típusperek százait indította a székelyföldi önkormányzatok ellen. Előbb a székely zászlót, majd a középületek homlokzatára írt „városháza”, „községháza” feliratokat támadta, melyek szerinte a magyar adminisztrációra emlékeztetnek, később azokat a kétnyelvű táblákat kifogásolta, amelyeken nem a román nyelv volt felül, legutóbb pedig a csak magyar nyelven kiadott helyi lapok ügyében indított pereket. A székelyföldi településvezetők bírósági meghurcolására szakosodott, a sepsiszentgyörgyi polgármester által „hivatásos feljelentőként és megélhetési provokátorként” jellemzett Tanasa kereseteinek sok esetben helyt adtak a román bíróságok.

(Címlapfotó: Kovács Zsolt)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?