Erősödhet az AUR, nagy a tét Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben  

Az országos szavazói részvétel lényegesen magasabb lesz június 9-én, mint akkor, ha csak európai parlamenti választásokat rendeztek volna, magas magyar részvételre is számítani lehet, főleg ott, ahol nagy a tét, így  Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben - mondta a Maszolnak nyilatkozva Illyés Gergely politikai elemző. A budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet székelyudvarhelyi munkatársa szerint a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jól fog szerepelni, mivel a rendszerellenességre ma is nagyon sokan vevők a román társadalomban. 

A koalíciós pártok széleskörű osszefogásával és választási esélyeivel kapcsolatos kérdésünkre az elemző elmondta: a két nagy párt közös indulásának az volt a célja, hogy elfedje az esetleges rossz eredményeket az európai parlamenti választásokon. „Ilyen rossz eredmény lett volna a Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára, ha húsz, a Szociáldemokrata Párt (PSD) számára pedig ha harminc százalék alatt teljesít. A közös listával ez a veszély eltűnt, tulajdonképpen elbújnak a közös eredmények mögé, így a két pártelnök pozícióját nem fenyegethetik az esetleges kihívók” - fogalmazott a szakértő.

Megemlítette: közben történt egy fontos változás: nem egy pártfüggetlen nő, Ramona Chiriac vezeti a listát, hanem Mihai Tudose volt PSD-s miniszterelnök. „Ebből is látszik, hogy kapkodás zajlott a két nagy párt háza táján, és nem voltak megfelelőképpen előkészítve a döntések, ami rengeteg feszültséget is szül az egyes pártokon belül. Az EP-választások tekintetében a felmérések azt mutatják, hogy a közös lista mindenképpen kevesebb voksot gyűjt, mintha külön indultak volna az alakulatok, de ezt már soha nem fogjuk megtudni, természetesen megnyerik a választásokat és a nyilvánosság számára mindenképpen győztesként tűnnek fel” - hangsúlyozta Illyés Gergely.

lllyés Gergely: a közös EP-lista inkább Ciucă, a közös bukaresti jelölt pedig inkább Ciolacu érdekét szolgálta Fotó: Illyés Gergely Facebook oldala

Hozzátette: a bukaresti jelölt körüli események eközben azt mutatják, hogy Nicolae Ciucă és Marcel Ciolacu mintha egymás legnagyobb szövetségesei lennének: itt közösen Gabriela Firea félreállítását sikerült elérjék, akire a PSD elnöke fontos belső riválisként tekint. „Tehát a közös EP-lista inkább Ciucă, a közös bukaresti jelölt pedig inkább Ciolacu érdekét szolgálta. Mivel sok helyen a nagyvárosokban is közös jelölteket állítottak, ahol a Mentsétek meg Romániát Szövetség is esélyes lehet a győzelemre, most úgy tűnik, hogy a két párt egyre szorosabban összefonódik és minden abba az irányba mutat, hogy az év végi parlamenti választásokat követően is a közös kormányzásra készülnek. Egyelőre ezzel motiválják a pártokon belüli elégedetlen hangokat, meglátjuk, hogy ez elegendő lesz-e” - mondta a.Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa. 

Román összefogás a magyar polgármesterek ellen? 

Kérdésünkre, hogy létrejöhet-e egy széles körű román összefogás Marosvásárhelyen, illetve Szatmárnémetiben az újrázni kívánó magyar polgármester ellen, a politikai elemző igennel válaszolt. „Látunk erre utaló egyértelmű szándékot, de leginkább azon román jelöltek részéről, akik ezzel esélyessé lépnének elő. Kérdés, hogy megfelelően tudják-e motiválni a kisebb pártokat a közös jelölt elfogadására, ebben pedig a bukaresti pártközpontok szava lesz a döntő. Nincs már sok idő a döntések meghozatalára, néhány hét múlva tisztábban látunk” - hangsúlyozta a szakértő.

Azon felvetésünkre, hogy az AUR az utóbbi időben háttérbe szorult a médiában, a híreket inkább az PSD-PNL összefogás uralja, Illyés Gergely arra emlékeztetett: az AUR a fősodorbeli sajtóban eddig sem volt igazán erős. „Amikor négy évvel ezelőtt kilenc százalékkal bejutottak a parlamentbe, tulajdonképpen nem is létezett a médiában, azóta pedig sokat erősödtek és a közösségi platformok jelentősége is tovább növekedett. Ezért továbbra is azt gondolom, hogy az AUR jól fog szerepelni, mivel a támogatói nem a hagyományos médiafogyasztók köréből kerülnek ki, a rendszerellenességre pedig ma is nagyon sokan vevők a román társadalomban. Ráadásul ott van Șoșoacă szenátor SOS Románia pártja, szóval az AUR mellett ők is számottevő szavazatot fognak szerezni” - fogalmazott az elemző.

A román pártok is magasabb részvételben érdekeltek, ami kedvezőtlenebb helyzetet teremt az RMDSZ számára Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala

Megemlítve azt a felmérést, amely szerint a 18 és 35 év közötti szavazók körében az AUR vezet, azt kérdeztük a szakértőtől, hogy okozhat újra meglepetést George Simion pártja a megmérettetéseken. „A választások összevonása nem nekik kedvez, mivel így a hagyományos pártok jobban tudnak mozgósítani, hiszen felértékelődik a hivatalban levő polgármesterek, megyei tanácselnökök és a minden kistelepülésen aktív helyi szervezetek jelentősége. Ezért összességében a közvélemény- kutatásokban látott számoknál gyengébb eredményt várok az AUR-tól, ebben az értelemben számomra az lenne a meglepetés, ha mégis hoznák azt a 20 százalék körüli eredményt, amit a felmérések mutattak neki még a választások összevonása előtt. Ezzel együtt a párt támogatói nyilván nem tűnnek el és egy jó kampánnyal - meg a két nagy párt további botladozásával – még sokat javíthatnak a kilátásaikon” - összegzett az AUR-ral kapcsolatban Illyés Gergely.

Könnyebb lesz a mozgósítás az EP-listára

Mit jelenthet az RMDSZ számára az összevont választás? - kérdeztük. A politikai elemző szerint mint minden választástechnikai döntésnek, ennek is vannak jó és rossz oldalai. „Az RMDSZ számára így könnyebb a mozgósítás az EP-listára, hiszen esetében is érvényes az, hogy a helyi településvezetők és megyei szervezetek nagyobb erőforrásokat mozgósítanak a jó eredmény érdekében, továbbá a választók is nagyobb arányban mennek el szavazni. A másik oldalon viszont ott van, hogy mindez a román választókra is igaz, az országos részvétel lényegesen magasabb lesz, mint akkor, ha csak EP- választásokat rendeztek volna. Különösen a nagyvárosoknál látszik az, hogy ahol komoly verseny lesz a városvezetői tisztségért, mint Bukarest, Temesvár, Konstanca, Brassó, ott a részvétel még magasabb lesz, mert nagyobb a tét” - fogalmazott a székelyudvarhelyi szakértő.

Illyés Gergely szerint magasabb magyar részvételre is ott lehet számítani, ahol szintén nagy a tét, mint Marosvásárhelyen vagy Szatmárnémetiben, de nehéz lesz a mozgósítás például azokban a székelyföldi városokban, ahol már ma is előre borítékolni lehet a győztes kilétét. „Szóval nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy jobb-e vagy sem az összevont választás az RMDSZ-nek, mintha csak EP-választást rendeztek volna. Én azt gondolom, hogy egyik esetben sem lenne könnyű a mozgósítás, így viszont a román pártok is magasabb részvételben érdekeltek, ami kedvezőtlenebb helyzet” - mondta az elemző. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?