Erdélyi iskolákban is felbukkant a koronavírus, a miniszter szerint a szülők felelőtlenek

FRISSÍTVE - A prefektusi hivatalok összesítése alapján az iskolák megnyitásától csütörtök délutánig 244 gyereknél és 329 pedagógusnál mutatták ki a koronavírust. Kolozs megyében emiatt már 17 osztályban, illetve óvodai csoportban kellett visszatérni az online oktatásra.

Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter emiatt csütörtökön arra kérte a szülőket, hogy figyeljenek oda jobban iskolás gyermekük egészségi állapotára. A tárcavezető egy konferencián szólalt fel csütörtökön, és úgy vélekedett, hogy felelőtlenségre utal a koronavírusos esetek megjelenése az iskolákban, ugyanis az osztálytermi oktatás csak néhány napja vette kezdetét, a fertőződés tehát nyilvánvalóan korábban megtörtént.

A miniszter emlékeztetett, hogy - noha az iskoláskorúak körében nagyon kicsi a súlyos megbetegedések aránya - a tanulók könnyen átadhatják a vírust olyan családtagjaiknak is, akik a veszélyeztetett kategóriához tartoznak.

A román sajtó szerint eddig a fővárosban, illetve Hargita, Kolozs, Beszterce-Naszód és Konstanca megye iskoláiban bukkant fel a koronavírus. A Kolozs megyei tanfelügyelőség, Amalia Gurzău közlése szerint pánikra nincs ok, az oktatás a megye valamennyi tanintézményében „optimális körülmények között” zajlik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Klaus Iohannis csütörtökön tanácskozásra hívta az elnöki hivatalba a tanügyminisztert. A találkozójuk következtetéseit az államfő a későbbiekben egy sajtótájékoztatón ismerteti.

(Címlapfotó: gov.ro)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?