Miniszter: nagy eltérések alakultak ki az iskolák között az online oktatás miatt

Az online rendszer miatt az oktatás minősége nagymértékben csökkent – nyilatkozta a Realitatea Plus szombat késő esti műsorában az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu azt mondta: „nehezen hihető”, hogy az összes elmaradt anyagot sikerül bepótolni. Hozzátette: azért kezdeményezte az tananyagpótló órák rendszerét, hogy minél jobban sikerüljön átvenni az internet, a táblagépek és egyebek hiánya miatt kimaradt tananyagrészt. Hangsúlyozta: jelentős eltérések alakultak ki az egyes iskolák, osztályok, gyerekek között, arra kell törekedni, hogy ezeket minél inkább csökkentsék.

Úgy véli: a hatékony munkához a tanulók fizikai jelenlétére van szükség, mert online nem lehet bepótolni azt, ami éppen az online rendszer miatt maradt ki. Ez ügyben egyensúlyt kell találni az alkotmány 32. és 34. cikkelye között, amely egyfelől a tanuláshoz, másfelől az egészség oltalmazásáról való jogról rendelkezik.

A miniszter kitért arra a 168 ezer előkészítő és ugyanannyi első osztályosra, akiknek online kellett volna megtanulniuk a fél ábécét. Rámutatott: ez nehéz feladat, ezért mindent meg kell tenni azért, hogy legalább az elemi osztályokban fizikai jelenléttel történjen az oktatás.

(Címlapkép: Kovászna Megye Tanácsa)

Kapcsolódók

Kimaradt?