„Hiányoztak a barátok, otthon unalmas” – a legtöbb tanuló visszatért hétfőn az iskolába (VIDEÓ)

Hétfő reggel táskájukkal siető diákokat és szülőket lehetett látni országszerte az iskolák környékén, hosszú idő után a legtöbb tanuló és pedagógus visszatérhetett az iskolapadokba – természetesen maszkban, távolságot betartva. A szülők egyrészt örülnek a nyitásnak, másrészt kicsit tartanak is a jelenléti oktatástól, de elmondásuk szerint már nagyon nehéz volt lekötni gyermekeik figyelmét, és „mindenki unta már az online oktatást”. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceumban szülők, gyermekek és az iskolaigazgató véleményét kértük ki a visszatérésről. Videóriport.

Egy sietős szülő portálunknak úgy nyilatkozott: „Örvendünk, hogy megkezdődött az iskola, és a gyerekek is végre már normálisan tudnak tanulni, nem kell a számítógépek előtt eltölteniük a fél napot. Egy kicsit félünk a maszkviseléstől, mert például a kislányom allergiás rá, és nem tud sokáig maszkot viselni.” Egy másik szülő úgy fogalmazott, „egyrészt örülök, másrészt féltem is a gyereket, meg egy kicsit pánikérzetet is kelt a gyerekben, hogy annyi mindenre kell vigyázni, folyamatosan fertőtleníteni kell, az uzsonnájukat sem fogyaszthatják el együtt, és ez ijesztő számukra”.

Más szülők arról meséltek, hogy gyermekeik a hét minden napján megkérdezték tőlük, hogy mikor kezdődik már az iskola, mivel hiányoznak a barátaik és otthon unalmas. Egyes gyerekek pedig számolták is a napokat, hogy hányat kell még aludniuk, és többen arról számoltak be, hogy hétfő reggel nem kellett a gyerekeket noszogatni, kipattantak maguktól az ágyból, csak már mehessenek.

Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója szerint most is gyakorlatilag ugyanazokat a szabályokat kell betartani, mint az ősszel, egyedüli plusz szabályként annyi van, hogy a tantermek ajtaja is nyitva kell legyen. Emellett, mint fogalmazott, nagyon fontos a szellőztetés, és hogy legyen mindenhol fertőtlenítő szer.

„Már első naptól megfigyeltem, a gyerekek a bejáratnál odafigyeltek, hogy kezüket fertőtlenítsék, nagyon kevésre kellett rászólni. Ugyanúgy ki vannak jelölve a padok helyei, mint az őszi kezdéskor, és a folyosókon a járási irány is meg van jelölve. Ezeket a gyerekek már jól ismerik, és úgy gondolom, hogy nem lesz ezzel semmi baj” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy az őszi iskolakezdéshez képest most bármilyen fertőzésgyanú esetében az iskolában lehetőség lesz arra, hogy a gyerekeket teszteljék, amennyiben a szülők ebbe beleegyeznek.

Az igazgató arról is beszélt, hogy a legtöbb szülő inkább a tantermi oktatást szorgalmazza. Emlékeztetett, hogy az ősszel is néhány esetben előfordult, hogy a szülők nem akarták engedni gyermeküket az iskolába, mivel ők vagy családtagjuk valamilyen betegségben szenvednek, ám ez a 695 diák közül öt esetben fordult elő. Az igazgató szerint most úgy néz ki, hogy két elemi osztályos gyerek esetében merül ez fel, de még várják a szülők végleges döntését.

Az elemi osztályosoknál nem hatékony az online oktatás

Vörös Alpár úgy látja, bár megvan hozzá a technológia, hogy tudják online közvetíteni az órákat, az elemi osztályosoknál ez nem tud hatékony lenni, a hibrid oktatásról pedig kiderült, hogy még a nagyobb osztályoknál is nagyon kényelmetlen. Szerinte az elemi osztályoknál sokkal fontosabb, hogy a tanító nyomon tudja követni a gyerekek osztályon belüli tevékenységét, így elsősorban náluk az aszinkron tanulási módszert fogják alkalmazni, vagyis a tanító elküldi a segédanyagokat, és ha szükség van, külön próbál foglalkozni a gyerekekkel.  

Az igazgató elmondta, egyértelműen örvend mindenki, tanárok, diákok egyaránt, hogy megnyílt az iskola, és az elemi osztályok számára ez azért volt fontos, mivel itt volt a legnagyobb a lemaradás az elmúlt periódusban. „Elsősorban az előkészítő, első és második osztálynál volt ez fontos, ahol még az írás és- olvasáskészség fejlesztése történik, és ezt online oktatásban lehetetlen megoldani. Nem lehet náluk úgy haladni az online eszközök használatával, mint a nagyobb osztályok esetében” – fogalmazott. Vörös Alpár szerint a felzárkóztatás csak a tantermi oktatásban valósulhat meg, ahol a tanítók felmérik a gyerekek tudásszintjét, és csoportokba osztva sokkal hatékonyabban tudnak velük foglalkozni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?