Negyvennégy végzős diák vett búcsút a Zilahi Református Wesselényi Kollégiumtól (ZRWK), megköszönve tanáraiknak az évek során nyújtott támogatást és tudást. Az ünnepélyes eseményen elhangzott, egy fejezet ért véget, és egy új kezdődött.

Dénes István-Lukács lelkészi főjegyző ünnepi beszédében elmondta, egy nagy út előtt bölcsen és előreláthatóan pakolni nem könnyű, mindenekelőtt a legfontosabb dologra van szükség, a Bibliára, mert Isten vezetése nélkül tévútra kerülhetünk, de aki Isten igéje szerint él, az különbséget tud tenni a jó és a rossz között. A második, ami a hátizsáknak része kell legyen, az a mobiltelefon GPS-el, mert ha letérünk a helyes útról, jelez, és újratervezésre szólít fel. Harmadik dolog a csokoládé, mert Isten nemcsak a viharokban akar velünk lenni, hanem az örömökben is, arra emlékeztet, hogy az élet Istentől kapott ajándék.

Hátizsákba kerül a sebkezelő tapasz is, mert az élet útján lesznek kudarcok, csalódások, de tudni kell, hogy Istennél van a gyógyulás. A kulcs is a hátizsák része, ez a szabadságot jelképezi. Most sok kulcs van a végzősök kezében, fontos, hogy jól válasszanak, és meghallják, amikor Isten kopogtat. Egy üzenetet tartalmazó boríték is a hátizsákba kerül, amelyen ez áll, „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, hogy reményteljes jövőt adjak nektek”. Dénes István-Lukács végezetül hozzátette: az élet útjára pakoltunk be, ne féljetek elindulni az úton, mert Ő veletek van, fogja a kezünket, ezért mi is szorítsuk meg a kezét.

Kádár Tamás esperes egyházi vezetőként, de sok aggódó szülő nevében is szólt a végzősökhöz. Azt üzente, tegyenek le minden terhet és bűnt, törekedjenek a békességre. Kiemelte, minden szülő hálás, hogy megérhette ezt a napot, mert minden szülő büszke gyerekére, fényként világítja útját, és mindvégig mellette áll. Laurie Halse Anderson amerikai író szavait idézve „Néha az az érzésem, az egész gimnázium egy piszok hosszú szívatás. Ha elég kemény vagy, hogy túléld, rendben, felnőtt lehetsz” – hozzátette, ti elég kemények voltatok, és felnőttek lettetek.

Seres Dénes parlamenti képviselő szintén a ballagókhoz fordulva kiemelte, lezárul életük egyik fejezete, szakasza. A már felsorolt tárgyak mellé tegyék be a tudást is a tarisznyába, mert eljön az az idő, amikor hasznukra lesz, de ne feledkezzenek meg a hovatartozásról sem, hiszen különböző eseményeken már sokszor bebizonyították, hogy ennek a közösségnek a tagjai, ezért mindannyian büszkék rájuk. Nem utolsó sorban, mivel református kollégiumban nevelkedtek, tanultak, kerüljön be a lelki nyereség is, hogy megőrizhessék a hitüket és értékrendjüket, és hogy a jövőben is keresztyén értékek mentén éljenek, és ezáltal hiteles példaképek legyenek a közösségükben.

Azt üzente, az élet tele van kihívással, ezért kövessék a járt utat, és tegyenek meg mindent a magyarság megmaradásáért, hiszen épülnek magyar bölcsődék, óvodák, iskolák, amelyek nem csupán épületek, hanem a jövőnk zálogai, a nemzeti identitásunk megerősítői.

„Ma múltat, jelent és jövőt ünneplünk, a sok tanulásnak, erőfeszítésnek, közösségi élménynek gyümölcsét” – kezdte ünnepi beszédét Fazakas Miklós alpolgármester, hozzátéve, minden tudás, haladás akkor értékes, ha van erkölcsi alapja. Nem kell egyedül járjanak az úton, hiszen velük van Isten gondviselése. Azt kívánta, ne csak okosak legyenek, hanem bölcsek is; ne csak sikeresek, hanem szolgálatkészek is. Legyenek olyan emberek, akik nemcsak karriert építenek, hanem közösséget is. Olyanok, akik nemcsak álmodnak, hanem tesznek is, majd arra biztatta őket, hogy tanuljanak és tapasztalják meg Isten gondviselését.

Bara Lajos iskolaigazgató a végzősökhöz szólva elmondta, az életben nem az a fontos, hogy hol kezdik, hanem hogy hová tartanak, és milyen hozzáállással. A mai nap csak egy az elkövetkező számtalan nap közül. De hogy mi történik a jövő számtalan napjain, az talán épp a mai naptól függ, attól hogy mit visznek magukkal, milyen tanulságokat vonnak le a jövőre nézve, milyen tanácsokkal, bölcsességekkel vértezik fel magukat a nagy életcsatákra.

„Az ige első tanácsa: vigyázzatok! – óvatosságra int. Vigyázzatok, el ne bízzátok magatokat, mert nem vagytok minden ismeret és tudás birtokában! Az önhittség, az okoskodás a gőg nagy ellenségetekké válhat az úton, amelyen ma elindultok. A „vigyázzatok” intés arra is utal, hogy legyetek éberek!”, ami azt jelenti, hogy legyetek éberek a Sátánnal szemben. Ne felejtsétek el, hogy az életben mindig a harctéren vagyunk. Soha egyetlen pillanata sem lesz az életünknek, amikor nem leszünk a harctéren, amíg Krisztus vissza nem tér” – mondta, majd azt kívánta, hogy legyenek éberek, erősek, és álljanak meg a hitben.

„A mai nap a ti ünnepetek, de fontos alkalom tanáraitok és szüleitek számára is. Miként a jó kovács a míves fémet formálja műhelyében, úgy formáltak benneteket is e falak között tanáraitok, kik mindig ott voltak előttetek és próbálták mutatni a helyes utat. Hol hevítettek titeket, hol igazítottak rajtatok. És volt, hogy kicsorbult a míves fém, és elölről kellett kezdeni mindent. Aki a legtöbbet gyúrt, alakított, formált, az szeretett a legjobban, ezt azonban csak évek múltával érti meg a diák. Különösképp tették ezt a hozzátok legközelebb állók, veletek legtöbbet törődő osztályfőnökeitek, néhányatoknak már elemiben és általánosban is, és valamennyiteknek a középiskolában. A munkához azonban tanáraitok nem lettek volna elegek, kellettek a szüleitek is, akik biztosították nektek a kezdetektől az otthont, a ház melegét és a támogatást minden tekintetben” – fogalmazott az igazgató.

Az oklevelek átadása után, az iskola történetében először elismerő hűségoklevelet adott át az igazgató egy szülő házaspárnak, akik hét gyermeküket iratták a ZRWK-ba, és hétszer szavaztak bizalmat az oktatási intézménynek. Az osztályfőnökök, Bara Erzsébet és Forró Zoltán is meghatódva búcsúzott a végzős osztálytól, a diákjaiktól, hiszen a tantermek falai között sok boldog pillanat, nehéz kihívás és közös siker kötötte össze őket, és ezek az emlékek örökre mindannyiuk szívének részei maradnak.

Bara Lajos iskolaigazgató szavait idézve, a pedagógus mindig szeretettel gondol tanítványára, és osztozik annak örömében és bánatában: „tudom, hogy örömmel és kalandvággyal, izgalommal és talán némi félsszel indultok a jövő felé. Szívből kívánom, hogy soha ne egyedül, hanem közösségben és társakkal járjatok, s kívánom, hogy tapasztaljátok: soha nem vagytok egyedül. Ha netán mégis elfogna a magány és elkeseredés érzése benneteket, akkor zörgessetek ennek a várnak a falain, bebocsátást nyertek, meghallgatásra fogtok találni. De gyertek akkor is, amikor az örömeiteket, sikereiteket szeretnétek velünk megosztani.”