A minisztérium is kivizsgálja a nagyváradi iskolaigazgató pénzgyűjtését

A tanügyminisztérium is vizsgálatot rendelt el a nagyváradi Partenie Cosma Gazdasági Kollégium ügyében, annak kapcsán, hogy Daniel Negrean iskolaigazgató pénzgyűjtést szervezett egy fényűző iskolai ballagási ünnepség megszervezéséhez.

Fotó: Partenie Cosma Gazdasági Kollégium

Az oktatási tárca ellenőrző szerve kedden érkezett meg, hogy a nagy botrányt okozó esetet felgöngyölítse. Ez a Bihar Megyei Tanfelügyelőség által korábban elrendelt ankéttól független, azzal párhuzamosan zajlik – tájékoztatta a Maszolt Horea Abrudan. A területi főtanfelügyelő lapukkal azt is közölte, hogy a szaktárca az ügy lezárásakor ajánlásokat fogalmaz majd meg feléjük, amelyeket figyelembe vesznek az esetleges szankciók elbírálásakor.

Kiemelte: a tanfelügyelőség által az ügy kivizsgálásával megbízott csapat a jelentésén dolgozik, amelyet majd a vezetőtanács elé terjesztenek. Az ellenőrzés következtetései alapján döntenek az ügy további sorsáról. Abrudan azt egyelőre nem tudja, hogy a minisztérium által elrendelt vizsgálat mennyi időt vesz igénybe, de saját eljárásukat nem függesztik fel, hanem utólag kiegészítő intézkedéseket hoznak amennyiben azt az oktatási minisztérium megállapításai indokolttá teszik.

Mint beszámoltunk róla, Daniel Negrean nagyszabású ballagási ünnepséget szeretett volna szervezni a tanintézet udvarán. Ehhez a végzősöktől fejenként 200 lejt kért. A tanfelügyelőség leszögezte: tanügyi alkalmazottak, az iskolaigazgatót is beleértve nem kérhetnek vagy fogadhatnak el pénzt, mint ahogyan gyűjtést sem szervezhetnek a szülők és diákok bevonásával. A végzősök búcsúztatójára gyűjtött pénzt állítólag már visszaadták, az viszont még kérdéses, hogy mi lesz Negrean sorsa. Noha Abrudan múlt héten már bejelentette, hogy az etikai bizottság elé állítja az iskolaigazgatót, most azt mondta, hogy a döntéssel megvárják a saját vizsgálatuk eredményeit és az alapján döntenek a további intézkedésekről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?