Költséges ballagás – etikai bizottság elé állítják a koktélbáros ünnepséghez pénzt gyűjtő iskolaigazgatót

Etikai bizottság elé állítja Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő Daniel Negreant, amiért az a nagyváradi Partenie Cosma Gazdasági Kollégium igazgatójaként pénzgyűjtést szervezett a ballagási ünnepség megszervezéséhez.

Tavaly még hagyományos körülmények között engedték el a lufikat a ballagók | Fotó: a Partenie Cosma Gazdasági Kollégium Facebook-oldala

A főtanfelügyelő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a tanügyi alkalmazottak etikai kódexe tiltja, hogy pénzt kérjenek vagy fogadjanak el, ugyanakkor az iskolák működési szabályzata alapján is fegyelmi vétségnek számít, ha a gyermekek vagy a személyzet bevonásával a tanintézet részére pénzt gyűjteni. Kiemelte: a végzősök búcsúztatóját a szülői bizottság támogathatja a jogi személyiséggel rendelkező szülői egyesület révén, azt viszont nem tartja helyesnek, hogy utóbbit pedagógusok irányítsák.

Horea Abrudan szerint szülőktől származott az elképzelés, hogy a hagyományos bankettet váltsák fel egy az iskolaudvaron szervezett ünnepséggel. Az ügy viszont még kivizsgálás alatt állatt áll, így egyelőre csak annyit lehet tudni, amit név nélkül nyilatkozó diákok, szülők és pedagógusok panaszoltak el a bevallásuk szerint kéretlen ballagási ünnepség kapcsán.

Tízezer eurós ünnepség, amit nem is kértek

A helyi sajtónak név nélkül nyilatkozó diákok és tanárok elmondása alapján a grandiózus ballagási ünnepséget az igazgató, Daniel Negrean szorgalmazta. Ősszel még csak fejenként 50 lejt akartak kérni, de ez az összeg tavasszal már 250 lejre emelkedett. Az elégedetlenség nyomán végül 200 lejre faragták a hozzájárulás értékét, ami – figyelembe véve, hogy közel 250 diák végez idén a középiskolában – összesen 10 ezer eurót jelentett volna. A diákok szerint az igazgató azzal magyarázta ennek szükségességét, mert a színpad, a rendezvénysátor, a hangosítás, a zene, a koktélbár beszerzése magas költségekkel jár. Hogy az meghaladná a 10 ezer eurót, az azért kétséges, ugyanakkor a diákok elmondása alapján arra nem volt hajlandó, hogy fejenként 100 lejre csökkentse az összeget. A szülők sem tudták jobb belátásra bírni az igazgatót, aki állítólag arra sem volt hajlandó, hogy olcsóbb szolgáltatásokat vegyen igénybe az esemény megszervezéséhez, vagy esetleg az állami színházba költöztesse az ünnepséget, amelynek bérlése mindössze 2 ezer lejbe került volna egy órára.

Ha ez nem lett volna elegendő a diákok és a szülők felháborodásához, kiderült az is, hogy kizárta volna a május 26-ra tervezett eseményről azokat, akik nem fizetnek. Az osztályfőnökök azt az ukázt kapták, hogy május 12-ig gyűjtsék össze a pénzt adomány címén a szülői egyesület részére, amely azt követően megköti a szerződéseket a beszállítókkal. Amúgy az is kiderült, hogy a szülői egyesületben nincsenek is szülők, azt kizárólag tanárok alkotják.

Koccintással zárult volna az ünnepség | Fotó: Illusztráció/Pixabay

Daniel Negrean nem csak az osztályfőnökök révén próbált érvényt szerezni elképzelésének, hanem személyesen is próbálta meggyőzni igazáról az egyik 12-es osztály diákjait, miután azok egyöntetűen elutasították az ünnepségért kért pénz kifizetését. A tanteremben elhangzottakról hangfelvétel is készült, amit a Bihoreanul hozott korábban nyilvánosságra. Negrean különben azt nem tagadta, hogy szeretett volna egy nagy ünnepséget szervezni, amihez, ha lett volna költségvetése akkor nem kért volna pénzt. Azt állítja, a szülői bizottság ősszel nem ellenezte az ötletet, és most is csupán néhány diák hőzöng.

Kéry Hajnal: kérdés, hogy kinek az ötlete volt

Kéry Hajnal, Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettes a Maszolnak leszögezte: iskolaigazgatók, pedagógusok semmilyen gyűjtést nem szervezhetnek, azt csakis a szülői bizottság teheti. „Két tanfelügyelő van megbízva az ügy kivizsgálásával, de az még nem zárult le” – mondta. Azt követően részletes jelentést állítanak majd össze, amelyet a tanfelügyelőség vezetőtanácsa alá terjesztenek. Az etikai bizottság hatáskörét törvény szabályozza, az nem adhat szankciókat, véleményezheti viszont az esetet és javaslatokat fogalmazhat meg a tanfelügyelőség vezetősége részére.

Kéry megjegyezte, hogy amíg a vizsgálati jelentés nem készül el, nem mondhat véleményt a történtekről. Azt viszont ő is elismerte, hogy szokatlan esettel állnak szemben. „Kérdés, hogy ez kinek az ötlete volt” – hangsúlyozta. Mint kifejtette: a szülői bizottság kezdeményezheti, hogy ilyen kaliberű eseménnyel folytatódjon a hagyományos ballagási ünnepség az iskolában, de az iskola nem kötelezheti erre a diákokat.

A főtanfelügyelő-helyettes emlékeztett arra, hogy egy hagyományos ballagási ünnepség rendszerint a tanintézetben zajlik, bár Nagyváradon vannak, akik a színházban búcsúznak el a középiskolától. A végzősök hagyományosan részt vesznek az utolsó osztályfőnöki órán a tantermükben, majd végig ballagnak az iskola épületében. Azt követően egy nagyobb rendezvényt tartanak az iskolaudvaron. A színház, mint helyszín, általában az udvari ünnepséget váltja fel.

Az iskola infrastruktúrája adott egy hagyományos búcsúztató megszervezéséhez | Fotó: Partenie Cosma Gazdasági Kollégium honlapja

„Ahhoz, hogy végig járjak az iskolát, nem kell pénz”

Milyen költségvetéssel járhat az iskolában történő ballagás? – tevődött fel bennünk a kérdés. Kéry ezzel kapcsolatban kifejtette: az utolsó osztályfőnöki órára rendszerint a tizenegyedikes diákok díszítik fel a végzősök osztálytermeit, de soha nem hallott ezzel kapcsolatban különleges igényekről. Többnyire virágokkal, papírból kivágott díszitőelemekkel ékesítik a termet. „Ahhoz, hogy utána végig járják az iskolaépületet, nem kell pénz, az iskoláknak pedig általában megvan az infrastruktúrájuk ahhoz, hogy az udvaron megszervezzék a búcsúztatót. Nem láttam még olyat, hogy különleges színpadot állítottak volna fel hozzá” – tette hozzá Kéryi.

Az ünnepségre összegyűjtött pénzt állítólag már visszaadták a végzősöknek, azt pedig a jövő kérdése, hogy mily lesz Daniel Negrean sorsa. A sajtótájékoztatón Abrudan csak annyit mondott: „bármilyen szankció lehetséges.”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?