Nem működött a légkondicionáló, ezért betörte a villamos ablakát egy váradi utas

A vészhelyzet esetére elhelyezett kalapáccsal törte be egy villamos ablakát Nagyváradon az egyik utas, mert a villamosvezető nem kapcsolta be a légkondicionálót a járműben.

Fotó: OTL

A nagyváradi tömegközlekedési vállalat Facebook-oldalán fordult a közösséghez, hogy segítsenek beazonosítani azt a férfit, aki még kedd délután megrongálta az egyik járművüket. A Bihon.ro portálon a videót is közzétették, amelyen látszik, ahogyan az utas megragadja a vészhelyzet esetére elhelyezett kalapácsot, és azzal szépen kiütögette a villamos ablakát. Mint kiderült: előtte arra kérte a sofőrt, hogy kapcsolja be a légkondicionálót. A villamosvezető elmagyarázta, hogy működik a szellőztető. Ez feldühítette az utast, aki azt mondta: akkor majd ő saját maga oldja meg légkondicionálást a villamosban. „Addig ütötte az ablakot a kalapáccsal, amíg az kitört. Egy négyzetméternyi üveget tett tönkre. A kár napjából 3 ezer lej” – mondta Mariuc Nicoruț, az OTL műszaki igazgatója. A rongálás miatt a tömegközlekedési vállalat feljelentést tett a rendőrségen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?