„Fénnyel és vidámsággal legyen tele a szívetek” – Ballagások napja Szatmárnémetiben

Szerdán tartották Szatmárnémetiben a három nagy magyar középiskola ballagási ünnepségeit.

A pedagógussztrájk nyomán sok Szatmár megyei középiskola döntött úgy, hogy – egyelőre – nem tart ballagási ünnepséget. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium, a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Szatmárnémeti Református Gimnázium vezetői viszont úgy döntöttek, hogy nem fosztják meg a végzősöket ettől az élménytől. A díjak átadását nem mindenhol tartották meg, évfolyamelsőt és a négy év legjobbjait nem díjazták, hiszen még nem ért véget a tanév, viszont voltak ünnepélyek, ahol az ilyenkor szokásos különdíjakat és elismeréseket átadták.

A szerző felvételei

Az események sokra a szatmárnémeti Székesegyházban vette kezdetét, ahol a Hám János két osztályának tagjai vettek búcsút az iskolától. Az eseményen búcsúzott a végzősöktől Pakot Géza, az iskola spirituális vezetője, aki figyelmeztette a friss felnőtteket: eddig az iskolában egyenlőek voltak, most, kilépve az életbe mindenki számára más utak és lehetőségek nyílnak meg. Kérte a fiatalokat, hogy tartsák meg a barátságokat, a tetteiket pedig a szeretet kell vezérelje. Schönberger Jenő püspök – aki az ünnepi szentmisét celebrálta – beszédében köszönetet mondott a szülőknek, akik bizalmat szavaztak az iskolának. „Soha ne feledjétek, honnan jöttetek, szülőföldetekhez és ayanyelvetekhez mindig, mindenhol ragaszkodjatok: szeressétek, ápoljátok, gondozzátok édes anyanyelvünket és majd szülőkként adjátok tovább gyermekeiteknek” – búcsúzott a végzősöktől Ádámkó István iskolaigazgató.

Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont | A szerző felvételei

A Szatmárnémeti Református Gimnázium végzőseit a hagyományoknak megfelelően most is a Láncos Templomban búcsúztatták. itt három osztály végzősei vettek búcsút szeretett iskolájuktól. Az ünnepi istentiszteleten dr. Király Lajos, az egyházmegye esperese hirdetett igét, ezt követően került sor a hagyományos zászlóátadásra, rövid kulturális műsorra és néhány felszólalásra.

Szatmárnémeti Református Gimnázium

„Legyetek büszkék arra, hogy ezen intézmény diákjai voltatok és vigyétek jó hírét a nagyvilágban. 1991-ben, amikor ismét elindulhatott Szatmárnémetiben a református oktatás, az államhatalom mindent megtett azért, hogy megakadályozhassa ezt. Köszönhetően néhány elhivatott személyiség kitartó munkájának sikerült az újraindulás, majd több évnyi hányattatottság és több költözés után a gimnázium visszakerült ősi fészkébe. Az utóbbi években bővült és ősi falai is újra a régi fényükben pompáznak. Azt kívánom, hogy a ti szíveitek is fénnyel, vidámsággal és még több tudás utáni vággyal legyen tele, valósítsátok meg álmaitokat és legyetek a szatmári közösségünk meghatározó egyéniségei” – szólt a végzősökhöz Kereskényi Gábor polgármester. Póri Eduárd iskolaigazgató a záróénekből is idézett búcsúztatójában „Áldásoddal megyünk, megyünk innen el, Boldog már a szívünk, Néked énekel… Őrizz, hogy a kezünk legyen tiszta kéz, szólj ránk, hogy a szívünk legyen mindig kész!”

A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból öt osztály diákjai ballagtak szerdán. Rokonok, ismerősök, barátok töltötték meg az iskola udvarát, hogy búcsúztassák a sok kalandot megélt generációt.

Kölcsey Ferenc Főgimnázium

„Olyan generáció vagytok, amely elé váratlan akadályok gördültek, legyen szó online oktatásról vagy pedagógussztrájkról, de éppen ezért megtanultátok, hogy minden problémának van megoldása is. Ezt a jövőben se felejtsétek el” – búcsúzott a végzősöktől Pataki Enikő, az iskola igazgatója.

A ballagási ünnepség részeként immár tizenhárom éve a Kölcsey Ferenc Nagydíj Arany Fokozatával tüntetnek ki egy pedagógust, aki példakép lehet kollégái és diákjai előtt egyaránt. Ezt az elismerést idén Tar István földrajztanár kapta.

A ballagási ünnepség részeként a tizenegyedikesek átvették a végzősöktől az iskola kulcsát, fellépett az iskola zenekara és a kórus néhány tagja is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?