banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Együttműködés az EMSZ és a Mi Hazánk között, vagy Csomortányi magánakciója?

Facebook-bejegyzésben határolódik el a Mi Hazánk Mozgalom radikális diskurzusától Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, miközben egy hónappal korábban a két alakulat együttműködését jelentette be saját honlapján a magyarországi fél.

A Donald Trump republikánus amerikai elnökjelölt ellen elkövetett merénylet kapcsán közzétett Facebook-bejegyzésében az EMSZ elnöke, Zakariás Zoltán kijelenti, egyetért azokkal, akik szerint az erőszak ilyen mértékű elharapódzása elsősorban a szélsőséges és a radikális diskurzus elterjedésével alakult ki, amelynek a melegágya a közösségi média.

Mint írja, „meggyőződésem, hogy a jelenlegi komplex és ugyanakkor bizonytalan világhelyzetben meg kell védjük az erdélyi magyar társadalmunkat a hasonló megnyilvánulásoktól. Ennek szellemében határozottan elítélem a szélsőséges és populista megnyilvánulásokat, amiket például itthon az AUR és az SOS produkál, ugyanakkor elhatárolódom a radikális diskurzustól, amit például Magyarországon a Mi Hazánk Mozgalom megjelenít.”

A kijelentés látszólag ellentmond annak a hírnek – amely augusztus 16-án a Mi Hazánk Mozgalom honlapján jelent meg –, miszerint az Erdélyi Magyar Szövetség együttműködik a magyarországi alakulattal. A hírhez kapcsolt fényképen az EMSZ ügyvezető elnöke, Csomortányi István szerepel. 

Nincs intézményes együttműködés az EMSZ és a Mi Hazánk Mozgalom között

Az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke Zakariás Zoltán a Maszolnak elmondta, semmiféle együttműködésről nincs szó, a szóban forgó hír alapja egy egyszerű beszélgetés volt. Nincs intézményes együttműködés az EMSZ és a Mi Hazánk Mozgalom között – hangsúlyozta a politikus.

Hozzátette, Erdélyben egy más politikai közeg van, egy önálló politizálás, ami meghatározza egyrészt a magyarságunk, másrészt a kisebbségi sorsunkat. „Nem akarok én semmiféle párhuzamot, se beavatkozást, semmiféle ilyen összemosást eszközölni a két politikai tér között”. Közölte, az EMSZ alapszövetségesei az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártjai, de adott pillanatban bizonyos szinteken párbeszédet másokkal is lehet és kell folytatni. Nyilván nem válogatás nélkül – szögezte le Zakariás Zoltán. 

A Erdélyi Magyar Szövetség alelnöke, Sorbán Örs magánakcióként kezeli a Mi Hazánk Mozgalommal való tárgyalást 

A Maszol megkeresésére, Sorbán Örs alelnök kijelentette, az Erdélyi Magyar Szövetséget alakító  Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt nem radikális úton képzelte el az Erdélyi Magyar Nemzeti Iroda működését, és nem tud olyan elnökségi döntésről, amely ezt változtatta volna. Sőt, legutóbbi választmányi ülésükön megerősítették, hogy nem térnek le arról a nemzetpolitikai útról, amelyet választottak – tette hozzá az alelnök. 

Sorbán Örs hangsúlyozta, az Erdélyi Magyar Szövetség döntéshozó szerve senkit nem bízott meg azzal, hogy a Mi Hazánkkal vagy bármelyik más párttal felvegye a kapcsolatot. Nem döntöttek arról, hogy letérnének az útról, amit kijelölt annak idején az MPP. Ennél fogva bármilyen ilyen tárgyalást magánakcióként kezel – nyomatékosította az alelnök.

A téma kapcsán megkerestük Csomortányi István ügyvezető elnököt is, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben. 

 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?