Egészségügyi alkalmazottak segítségével működött a hamis oltási igazolványok hálózata Prahova megyében

Hatósági felügyelet alá helyezett a Prahova megyei törvényszék négy személyt hamis oltási igazolványok kibocsátása miatt. A vádlottak egyike több mint 15 éve a ploieşti-i megyei sürgősségi kórház alkalmazottja, aki kapcsolatai révén nagyszámú klienst toborzott a hamis oltási igazolványokat kiállító két másik vádlott számára. Más megyékből is érkeztek kliensek Prahova megyébe hamis igazolványokért - állítja a törvényszék.

A kihallgatások során az derült ki, hogy a Prahova megyei sürgősségi kórház régi alkalmazottjának a klienstoborzás volt a feladata. Ő volt az, aki elkísérte a hamis dokumentumot igénylő klienseket az oltóközpontba.

Az ügyet felgöngyölítő ügyészek szerint a négy vádlott a lakosság egészségének veszélyeztetésével vádolható, a hamis oltási igazolványokkal ugyanis szabadon közlekedtek azok tulajdonosai.

A nyomozó hatóságok külön felrótták a kórház régi alkalmazottjának, hogy egészségügyi dolgozóként követte el tetteit, dacára annak, hogy ebben a minőségében a Covid-19 világjárvány ellen kellett volna harcolnia. Az illető vádlott egy idő után már azt sem várta el a kliensektől, hogy megjelenjenek az oltóközpontban, hanem a távollétükben is kiállította a hamis igazolványt. Egy idő után ebben egy háziorvosi rendelő asszisztense segített neki.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség október 14-én végzett házkutatásokat az oltóközpontokban és háziorvosi rendelőkben, 35 személyt állítottak elő. A kihallgatások után négy személyt vettek őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá helyezték őket.

Az ügyészek szerint az ügy vádlottjai és gyanúsítottjai 2021 júniusától kezdve hozták létre fiktív oltási hálózatukat, kihasználva, hogy a lakosság egy része idegenkedik a vakcinától, de ugyanakkor szeretne részesülni az oltási bizonyítvány felmutatásával járó előnyökből. A vádlottak az oltóközpontok és háziorvosi rendelők egyes dolgozóit vonták be a hálózatba, jelentős anyagi nyereségre téve szert. A hálózat kliensei nemcsak hamis oltási igazolást kaptak, hanem a beoltottak országos elektronikus jegyzékébe is bevezették nevüket és adataikat, anélkül, hogy megkapták volna a vakcinát - áll a nyomozati anyagban.

(Címlapfotó: a rendőrség Facebook-oldala)

Kapcsolódók

Kimaradt?