Balkáni ügyeskedés az oltásigazolások hamisítása a Hargita megyei háziorvosok képviselője szerint

Etikátlannak tartja a hamis oltásigazolás igénylését és kiadását a Hargita Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke. Dr. Soós Szabó Klára a Maszolnak úgy vélekedett: nem kötelező az oltás beadása, azonban azok, akik nem élnek az immunizálással, fogadják el, hogy nem vehetnek részt bizonyos rendezvényeken.

Nincs tudomása arról, hogy Hargita megyében háziorvosokhoz fordultak volna hamis oltásigazolvány kiadása miatt, de nem állítja, hogy nem voltak ilyen esetek, és azt sem, hogy voltak. „Én nem oltok. Magamat beoltattam, de a Csíkszeredában működő három oltóközpont mellett nem láttam szükségét a szerződéskötésnek. Ebből kifolyólag engem nem is kerestek meg ilyen kéréssel” – mondta el a Maszolnak Dr. Soós Szabó Klára. 

„Sajnálatosnak tartom, ha orvos vagy orvosi asszisztensek ilyesmibe belemennek. Ezt szakmai szempontból bűnnek is találom. Etikátlan kiállítani egy bizonylatot arról, hogy az oltást megkapta valaki akkor, amikor nem történt meg” – fogalmazott a háziorvosok képviselője. Mint kifejtette, annál is inkább érthetetlennek tartja a jelenséget, mivel az oltás beadása nem kötelező. Ha valaki azt vállalja, hogy nem oltatja be magát, akkor vállalja a következményeket is – szögezte le.

„Bizonyos rendezvényekre, helyekre nem lehet oltási bizonylat nélkül menni. Azt nem lehet, hogy nem oltatja be magát valaki, de mégis legyen papírja róla. Ez a balkáni, ügyeskedő mentalitás számomra nagyon idegen” – fejtette ki a háziorvos. Ugyanakkor hozzátette: ha valaki valamilyen meggyőződésből nem vállalja az oltás beadatását, akkor tudomásul veszi az ezzel járó korlátozásokat.

Egyik részről sem tisztességes

Dr. Soós Szabó Klára úgy látja, mindkét fél részéről tisztességtelen a dolog: az is helytelenül cselekszik, aki ilyen kéréssel környékez meg egy orvost, de az is, aki hamis papírt állít ki. 

„Nem kötelező elmenni koncertre és az sem elfogadható, hogy egészségügyi alkalmazottra nyomást gyakoroljon valaki, próbálja megvesztegetni, hogy neki papírt állítsanak ki. Másfelől elítélendő, ha egy orvos vagy orvosi asszisztens ilyesmibe belemegy. Egyik részről sem tisztességes” – összegzett a Hargita Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke.

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy indult-e a hamis oltási igazolás kiállítása miatt eljárás Hargita megyében. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip elmondta: a megyei rendőrségre nem érkezett ilyen jellegű jelzés, feljelentés, így eljárás sem indult ez idáig emiatt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

(Borítókép: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?