Botrány Bukarestben: Cîrstoiu nem lép vissza, a koalíció magyarázatot vár tőle a vádakkal kapcsolatban

Cătălin Cîrstoiu, a koalíciós pártok közös bukaresti főpolgármester-jelöltje  hallani sem akar, arról visszalépjen a június 9-i indulástól, ahogyan azt - sajtóértesülések szerint - Marcel Ciolacu miniszterelnök szeretné. A városvezetői pozícióra szánt kórházigazgató cáfolja az ellene felhozott összeférhetetlenség vádját. 

Cîrstoiu egyelőre azt sem jelentette be, hogy mikor tart sajtótájékoztatót a médiában megjelent kétes ügyeivel kapcsolatban. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártvezér és Nicolae Ciucă, a nemzeti liberálisok vezetője egyaránt azt kérte az orvostól, újságírók előtt védje meg magát az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban. A fővárosi Egyetemi Kórház igazgatóját azzal vádolják, hogy betegeket küldött a felesége magánklinikájára, és konzultációkat is tartott ott, ami miatt összeférhetetlenség áll fenn. Cîrstoiu egy csütörtöki Facebook bejegyzésében a sajtó okolja, s hamis vádakat emleget.   

Kihátrálnának Cătălin Cîrstoiu mögül a koalíciós pártok? Fotó: Cătălin Cîrstoiu Facebook oldala

De nem csak ezért válik egyre kellemetlenebbé a koalíciós pártok számára Cătălin Cîrstoiu, hanem azért is, mert felmérések szerint csupán a harmadik helyen áll a főpolgármester-jelöltek népszerűségi listáján. Gabriela Firea, a Szociáldemokrata Párt bukaresti elnöke csütörtökön azt mondta, a hétvégén vagy hétfő reggel a koalíciós egyeztetésen vitatják meg a kérdést.

A Nemzeti Liberális Párt vezetői szerda este a vitatták meg a Cîrstoiu-ügyet, s a Digi24 által megszerzett hangfelvétel szerint az egykori miniszterelnök, Theodor Stolojan azt mondta: a bukaresti botrány már a PNL kampányát is negatívan befolyásolja, ha pedig Cîrstoiu ad világos magyarázatot az ellene felhozott vádakra, a párt országos szinten is választókat veszít az ügy miatt. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?