Bíró Barna Botond: Csík betartotta a négy évvel ezelőtti ígéretét

Az udvarhelyszékiek számára kiemelt jelentőséggel bír, hogy Hargita megye „legnagyobb, legnépesebb és leggazdagabb régiójaként” lehetőséget kapnak arra, hogy „új egyensúlyt teremtve” megyeitanács-elnököt állíthatnak az RMDSZ színeiben, mondta keddi sajtótájékoztatóján Bíró Barna Botond, a Szövetség Hargita megyei tanácselnökjelöltje. Hozzátette: a jelölése egyben a munkája és Udvarhelyszék megyén belüli teljesítményének az elismerése is egyben.

Amint a Maszolon megírtuk, a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért Borboly Csaba eddigi megyei önkormányzati vezető helyett Bíró Barna Botondot, az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnökét indítja a Szövetség. Erről szombati ülésén határozott az udvarhelyszéki, a csíkszéki és a gyergyói területi szervezet képviselőiből álló Hargita megyei Egyeztető Tanács (HET).

„Reményt ad mindannyiunk számára az, hogy Székelyföldön a politikában is súlya van az adott szónak, hiszen a négy évvel ezelőtti ígéretét ezzel a döntéssel Csík betartotta. Köszönöm azt, hogy személyemben Gyergyó térség is garanciát lát arra, hogy a gyergyói érdekek a megyei tanácsnál érvényesülni tudnak a következő négy évben” – fogalmazott Bíró Barna Botond. Hozzátette: annak, hogy a döntés a HET-ben született meg, a legfontosabb üzenete az, hogy „az RMDSZ-ben kényes helyzetekben is képesek vagyunk bölcs döntéseket hozni és együtt, közösen dolgozni tovább a megye fejlődése érdekében”.

Bíró Barna Botond, az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje | Fotó: Ifj. Tornai István

Kijelentette, kollégáival két mandátum óta együtt dolgoznak, ismerik egymás erősségeit, ezért meggyőződése, hogy a következő négy évben is jól együtt tudnak dolgozni.

„Az a célunk, hogy a lehető legtöbb közösségi elképzelés megvalósítására a megyén kívülről tudjunk forrást szerezni. A megnyert pályázatokat gyorsan és minőségi kivitelezésben tudjuk lebonyolítani. Ehhez arra van szükség, hogy változtassunk a megye vezetésében és a megyei tanács működésében is. Az erőforrásainkat arra kell összpontosítsuk, hogy Hargita megye szintet lépjen, jobb körülményeket biztosítson és megfelelő otthona legyen minden lakójának” – fogalmazott Bíró barna Botond.

Három feltételnek kell teljesülnie

Az RMDSZ Hargita megyei tanácselnökjelöltje hangsúlyozta, hogy „sorsdöntő idők előtt állunk”. Meglátása szerint „ilyenkor jól át kell gondolni, hogyan viszonyulunk a körülöttünk zajló történésekhez, olyan módon, hogy az előttünk álló változásokat a javunkra tudjuk fordítani és ne csupán elszenvedői legyünk azoknak”.

Ahhoz, hogy a magyar közösségünk nyertese legyen az előttünk álló évtizednek, három feltételnek kell teljesülnie. Elsősorban annak, hogy „az RMDSZ-nek alkalmas és tehetséges jelölteket kell indítania, utána meg kell nyerni az idei három választást, és a következő négy évben pedig jó munkát kell végezzünk”. Közölte, ebből az első feltétel teljesült, lezárták a jelöltállítás folyamatát. „Szép eredményeket értünk el az elmúlt években, egyenes gerinccel állunk a közösségeink előtt és kérjük a bizalmat a folytatáshoz” – hangsúlyozta.

Bíró Barna Botond elmondta, vannak helyek, ahol nem indul újabb mandátumért a polgármester, például Oroszhegyen és Varságon, ott „kipróbált és hatékony embereket” jelöltek. „A három városban kihívói vagyunk a városvezetésnek. Jó jelöltek és hatékony csapat száll versenybe az emberek bizalmáért. Székelyudvarhelyen Szakács-Paál István előválasztáson nyerte el a bizalmat, Székelykeresztúron Klein Lászlót és csapatát helyi közgyűlés bízta meg azzal, hogy a várost hozza vissza a fejlődés útjára, míg Szentegyházán Szőcs Tibor és csapata jelentkezik munkára” – összegzett a megyeitanács-elnökjelölt.

Ugyanakkor hozzátette, két helyen nem indít az RMDSZ polgármesterjelöltet: Kápolnásfaluban támogatják Benedek László jelenlegi polgármestert, aki függetlenként indul a választáson, viszont tanácsosi listát indítanak, illetve Újszékelyen „megköszönik az együttműködést” Balló Zoltánnak és Szabó Ottó jelenlegi alpolgármestert támogatják, aki szintén függetlenként indul, itt „az RMDSZ listáján megteremtettük az összefogást helyi szinten, hiszen az EMSZ tanácsosai is helyet kaptak”. Közölte, helyi összefogásra több helyen is kísérletet tettek, ezekből Újszékely mellett Oroszhegyben és Homoródszentmártonban is sikeres a megegyezés.

A magyarság sikerének második fontos feltétele, hogy a magyarok győzzenek, erős felhatalmazást kapjanak az RMDSZ jelöltjei a június 9-ei összevont önkormányzati és európai parlamenti választáson. „A tét rendkívül nagy, hiszen azok a magyarellenesek is versenybe szállnak, akik az elmúlt években a legtöbbet ártottak közösségünknek. Meggyalázták halottaink emlékét, megcsúfolták szülőföldünket és sárba tiporták nemzeti szimbólumainkat. Őket kell legyőzzük június 9-én” – fogalmazott Bíró barna Botond. A tanácselnökjelölt szerint „csak úgy tudunk győzni, ha mindenki, aki él és mozog, elmegy szavazni”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?