Újabb kihívója akadt Borboly Csabának, Barti Tihamér is indul a tanácselnöki tisztségért

Megvan a második kihívója is szervezeten belül Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnöknek, ugyanis miután szombaton Bíró Barna Botond, a megyei önkormányzat udvarhelyszéki alelnöke bejelentette, hogy megpályázza a tanácselnöki tisztséget, hétfőn Barti Tihamér, a megyei tanács másik alelnöke, az RMDSZ Gyergyószéki Szervezetének elnöke is bejelentkezett a tisztségre.

Barti Tihamér a Maszol megkeresésére elmondta, gyergyószéki kollégáival arra az elhatározásra jutottak, hogy „a cselekvő ember megsegítése” kell legyen a legfontosabb feladatuk, legyenek azok dolgozók, gazdák, vállalkozók, a nyugdíj mellett még munkát vállalók vagy a tanulmányaik mellett részmunkát vállaló diákok.

Meglátása szerint a megoldás kulcsát a gazdaság erősítése és az életszínvonal emelése jelenti. „Szükség van arra, hogy a helyi cégek fejlesztési forrásokhoz jussanak és fejlődhessenek, nagyobb hozzáadott értéket termeljenek, ezáltal magasabb fizetéseket adjanak és a munkaerőt képezzék” – magyarázta. Barti Tihamér elmondta, felmérték, Hargita megyei szinten több mint 9 ezer magánvállalkozás működik, ám ezeknek csupán az 1,2 százaléka közepes vagy nagy méretű vállalat. Ugyanakkor a megyében az összes munkahely 40 százalékát és a forgalom közel 45%-át a közepes és nagy méretű vállalatok adják. „Tehát a vállalatok 1,2%-a felel a munkahelyeink 40%-áért és a gazdaságunk forgalmának majdnem a feléért. Ezt erősíteni kell!” – szögezte le.

Fotó forrása: Barti Tihamér Facebook-oldala

„Mi tudjuk, hogy pénzt kell behozni a térségbe, pénzt kell behozni a megyébe ahhoz, hogy jól fizetett munkahelyek legyenek. Tehát nálunk kulcsszóként tekintünk a »jól fizetett munkahelyekre«”, fogalmazott Barti Tihamér.

Hangsúlyozta, ismeri mind Udvarhelyszék, mind pedig Csíkszék és Gyergyószék gazdasági felépítését, erősségeit és hiányosságait. „Mindannyiunknak feladata túlemelkedni a térségi marakodáson és végre azon dolgozni, hogy a teljes megye gazdasága egységesen és hatékonyan működjön.” Meggyőződése szerint „gazdasági megerősödés nélkül nincs jövő sem ebben a térségben, sem másikban, mert sokan – nagyrészt a fiatalok – el fogják hagyni a térséget jobb feltételeket keresve”. Kiemelte, a megyei tanácsnak felelőssége és szerepe van abban, hogy a megye gazdaságát beindítsa, a megyei tanácselnöknek pedig élen kell járnia és meg kell keresnie a lehetőségeket, mert ezek rendelkezésre állnak.

„Udvarhelynek négy évvel ezelőtt – úgy tűnik – ígértek valamit, Gyergyónak már harminc éve ígérnek, ezeken én túl akarok lépni. Van egy megye, amit fejleszteni kell. Vannak emberek, akiknek jobb életkörülményeket kell teremteni, vannak fiatalok, akiknek jövőt kell biztosítani” – szögezte le.

Borboly Csaba kihívójának további meglátása a regnáló elnök munkájának egyfajta kritikája is. Barti Tihamér azt mondja: „Egy minőségi adminisztrációt kell biztosítani, nem propaganda gépezetet. Teret kell adni a szakértelemnek!”

Mint fogalmazott, mivel kollégáival egyik eddigi jelöltnél sem találták meg ezeket a feladatokat megfogalmazva, úgy döntöttek, hogy szálljon versenybe a megyei tanácselnöki tisztségért, hogy „olyan elnöke legyen a megyének, aki mindenik település és minden térség fejlődéséről beszél, és a többi térséget nem versenytársnak tekinti, hanem partnernek”.

Borboly Csaba egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy Csíkszék jelöltjeként újrázna és ötödik tanácselnöki mandátumáért is elindulna az RMDSZ színeiben. A verseny azonban korántsem lesz egyhangú, hiszen szombaton Bíró Barna Botond, az RMDSZ Udvarhelyszéki Szervezetének elnöke is jelezte, hogy versenybe száll Borboly Csabával.

A jelentkezők közül a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak április 14-éig kell kiválasztania azt a jelöltet, aki az RMDSZ színieben indul majd a megyei tanácselnöki tisztségért a június 9-ei helyhatósági választásokon. A HET tagja a Hargita megyében működő három területi szervezet, a csíkszéki, az udvarhelyszéki és a gyergyószéki. Előbbi kettőnek hat-hat, utóbbinak három küldöttje van a testületben. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?