Iohannis a kormánypártok vitáiról: a koalíció „komplikált”

Klaus Iohannis államfő szerda este Brüsszelben kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta koalíció közös jelöltjei „a koalícióra tartoznak”, és hogy a koalíció „komplikált”.
Iohannist az Európai Tanács ülése előtti sajtótájékoztatóján a koalíció közös főpolgármester-jelöltje körül kialakult feszültségekről kérdezték. „Ez a koalícióra tartozik. A koalíció különben is komplikált, ezt első perctől tudtuk. Két olyan pártról van szó, amelyek éveken át egymás ellen harcoltak, így minden bizonnyal néha feszültség alakul ki közöttük, ezt azonban eddig minden alkalommal sikerült elsimítani. A koalíció tehát tegye a dolgát, készítse fel a jelöltjeit és haladjon előre” - idézte az Agerpres az államfőt.

Sajtóinformációk szerint a PSD inkább lecserélné Cîrstoiut Fotó: Cîrstoiu Facebook oldala

Még mindig kérdéses, hogy csatába száll-e Cătălin Cîrstoiu a koalíció közös bukaresti főpolgármester-jelöltjeként. Sajtóhárek szerint a PSD inkább a választásokon szintén induló Cristian Popescu Piedonéra cserélné Cîrstoiut. A PNL ugyanakkor nem támogatná Piedonét. Nicolae Ciucă a napokban közölte: a koalíció vezetőinek döntése értelmében a PSD és a PNL közös főpolgármester-jelöltje továbbra is Cătălin Cîrstoiu orvos, aki hétfőn fogja benyújtani a Központi Választási Irodához a helyhatósági választáson való induláshoz szükséges iratokat és a jelöltségét támogató aláírásokat. Cîrstoiu egyébként egy sajtótájékoztatót is készül tartani, amelyen „mindent tisztázni fog".

Egy áprilisi felmérés szerint Cristian Popescu Piedone 38 százalékkal nyerné a bukaresti főpolgármester-választást. Nicușor Dan jelenlegi városvezető 27 százalékkal végezne a második helyen, Cătălin Cîrstoiu, a PSD-PNL közös jelölt pedig mindössze 23 százalékos eredménnyel lenne harmadik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?