Aggodalom: Oroszország befolyásolhatja a közelgő uniós választásokat

Szembe kell nézni azzal a lehetőséggel, hogy Oroszországnak a közelgő júniusi európai választások előtt, dezinformációs eszközökön keresztül a Kreml-barát érzelmek erősítésére tett kísérletei már nem csupán fenyegetést jelentenek – jelentette ki Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke szerdán, a brüsszeli uniós csúcsra érkezve.

Az Európai Parlament készen áll arra, hogy minden lehetséges módon támogassa az uniós tagállamokat a demokratikus döntéshozatali folyamatainkba való rosszindulatú beavatkozás visszaszorításában és kezelésében, idézi az uniós törvényhozó testület elnökét az MTI.

Felhívta a figyelmet, hogy Ukrajna támogatásával kapcsolatban a tagállamok „nem engedhetnek", segítségnyújtásuk Ukrajna felé nem ingadozhat.

„Fel kell gyorsítanunk és fokoznunk kell a szükséges felszerelések szállítását, beleértve a légvédelmet is" – hangsúlyozta.Illusztráció: Borsi Balázs A gazdasági kérdésekről szólva az EP-elnök kiemelte, hogy az egységes piac az alapja az EU növekedésének, a „konvergencia erőteljes motorja és az unió legértékesebb eszköze".

„Az egységes piac egy fejlődő projekt, amely szervesen kapcsolódik az EU stratégiai prioritásaihoz. Úgy vélem, hogy gazdasági térségünk még mindig magában hordozza a lehetőséget, hogy még szélesebb körű előnyöket biztosítson népünk számára. Itt az ideje, hogy megújítsuk az iránta való elkötelezettséget. Ez az egységes piac elmélyítését jelenti" – hangoztatta.

Mint mondta, több erőfeszítésre van szükség a versenyfeltételek kiegyenlítése érdekében, és ugyanilyen szintű elkötelezettségre van szükség az energia és a zöld átmenet terén is.

Metsola szerint Ukrajna, Moldova, Georgia és a Nyugat-Balkán uniós csatlakozásának továbbra is kiemelt helyen kell szerepelnie stratégiai és politikai napirenden.

Iránnal kapcsolatban kijelentette, hogy hétvégi támadása Izrael ellen további feszültségeket gerjeszthet a térségben. Az EU továbbra is azon fog dolgozni, hogy hogy a feszültség csökkenjen, és elkerüljük az újabb vérontást - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az „aggasztó fejleményekkel indokolják az újabb szankciók bevezetését Teherán ellen drón- és rakétaprogramjai miatt."

A gázai helyzettel összefüggésben Metsola az Európai Parlament nevében tűzszünetet szorgalmazott, továbbá az izraeli túszok azonnali szabadon bocsátására szólított fel.

„A Hamász nem működhet tovább büntetlenül. Így juttathatunk több segélyt Gázába, menthetünk meg ártatlan életeket, és így mozdíthatjuk elő a kétállami megoldást, amely valódi perspektívát ad a palesztinoknak és biztonságot Izraelnek" – húzta alá a uniós parlament elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?