Tamás Sándor ötödször: a háromszéki RMDSZ a jelenlegi tanácselnököt indítja újra

Ötödik tanácselnöki mandátumára jelölte Tamás Sándort az RMDSZ háromszéki szervezete – erről döntött a Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT), amely egyúttal a megyei tanácsosi tisztségre pályázókat is rangsorolta.

Politikai beszámolójában Tamás Sándor kifejtette: „Háromszéken előbb a politikai összhangot teremtettük meg, magyar-magyar együttműködést indítottunk, nemzeti összefogást alakítottunk ki. Politikai családunk összhangot teremtett az emberekkel, a közösség elvárásai mentén vittük a fejlesztéseket”.

Tamás Sándor | Fotók: Török Etele

Hozzátette: „tudjuk, hogy a háromszékiek azt várják el tőlünk, hogy további eredményeket érjünk el, egyrészt a települések, a megye és Székelyföld fejlesztésében, másrészt nemzetiségi jogaink védelme, bővítése terén, és nem utolsósorban azt, hogy Háromszéken élhető legyen az élet mindenki számára” – fogalmazta meg a célokat Tamás Sándor.

Az RMDSZ háromszéki vezetője és a megyei önkormányzat újrázni kívánó elnöke megállapította, hogy „Háromszék a béke szigete”, ám nem szabad hátradőlni, ugyanis a béke megőrzéséért is küzdeni kell. „Tudjuk, hogy a részvétel magas lesz a románok körében a június 9-ei választáson. Az is borítékolható, hogy a szélsőségesek, az AUR és Șoșoacă egyre hangosabb lesz és egyre nagyobb teret nyer. Erre csak egyetlen jó válasz lehetséges: ha ők sokan mennek el szavazni, akkor mi menjünk el még többen! A célunk egyértelmű: le kell győznünk a magyar közönyt és a román AUR-t” – fogalmazott a tanácselnök.

Az RMDSZ Háromszéki Képviselők Tanácsa (HKT) ülésén rangsorolták a megyei tanácsosi jelöltek listáját is, amelyet Tamás Sándor vezet, őt követi a jelenlegi alelnök, Henning László János. A 38 személyes jelöltlistán régi és új nevek is szerepelnek a következő sorrendben: Szász István Endre, Kondor Ágota, Váncza Tibor István, Gáspár Zsolt, Jakab István Barna, Imre Csaba Loránd, Bartók Enikő Mária, Benkő Erika, Gáj Nándor, Farkas Ferenc, Ambrus József, Bocskor László, Lung László Zsolt, Kiss Imre, Csoma József, Cseh Csaba, Nagy Antónia, Jancsó Balázs, Gábor Balázs, Tusa Adorján, Tókos Szilárd, Tamás István, Cserey Zoltán, Jakab Irén, Lukács Attila, Jánó Mihály, Opra Béni Béla, Rancz Judit, József Álmos Zoltán, Kovács Noémi, Szöllősi Tamás, Keresztes László, Haan-Deák Anikó, Lukács Botond, Czimbalmos Kozma Csaba és Szakács-Kádár Juliánna.

Horváth Anna

Az RMDSZ háromszéki szervezetének jelölő ülésén jelen volt Horváth Anna önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnök, aki hangsúlyozta, „június 9-e legnagyobb kihívása Székelyföldön: emelni a tétet. Tudatosítani kell a székelyföldi emberekben, hogy az önkormányzati választásokon túl, az Európai Unió hatalmas változások előtt áll. Mi is azt akarjuk, hogy változzon. Ahhoz, hogy ezt a változást a mi értékrendünk és érdekeink szerint alakíthassuk, befolyásoljuk, nem maradhatunk külső szemlélők, ott kell lennünk, ahol a döntések születnek” – mondta Horváth Anna.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?