Bezár egy négyszáz éves múltra visszatekintő udvarhelyszéki iskola

Bár a 380 lelkes, zömmel reformátusok lakta Farcád Székelyudvarhelytől mindössze öt kilométerre fekszik, idén végleg kicsengettek a tantermekben. Négyszáz éves fennállása után szűnik meg a Lőrincz Áron Általános Iskola, a diákok a jövőben a felsőboldogfalvi iskolában folytatják tanulmányaikat – adta hírül honlapján a Nemzeti Összetartozás Alapítvány, amely iskolakezdő jótékonysági akciójáról számolt be.

A farcádi iskola első írásos említése 1641-ből maradt fenn Bodosi Kelemen akkori oskolamester jóvoltából, azonban bizonyos, hogy az intézmény ennél is régebbi. Az 1948-as államosításig református felekezeti iskolaként működött, ahol a fénykorban 60-80 tanuló koptatta a padokat – írja közleményében az Alapítvány.

Hozzáteszik, az intézmény megszűnéséről éppen akkor szereztek tudomást, amikor értesítették az iskola vezetőségét, hogy idén a farcádi diákok tanévkezdését szeretnék segíteni, ennek ellenére az augusztus 15-i hétvégén eljuttatták füzetekből, írószerekből, labdából, színezőkből és történelemkönyvből álló csomagjaikat Farcádra.

Fotók: noa2020.hu

Mint írják, az 1872-ben emelt iskolaépületben ősztől már csak a magyar tannyelvű óvoda működik tizenhét gyermekkel.

„Farcádon nem demográfiai okok állnak az iskolabezárás mögött, hanem paradox módon Székelyudvarhely közelsége, a szülők többsége ugyanis az aszfaltozott műút 2008-as kiépítése óta inkább a város iskoláiba íratja be gyermekét. Idénre mindössze négy nebuló maradt volna az intézményben, amely így már fenntarthatatlanná vált. Ők a közeli Felsőboldogfalván kezdik meg ősztől a tanévet, szintén magyar nyelven” – mutatnak rá közleményükben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?