Jó lakni a Hargita megyei zsákfaluban – lépést tartanak a jelennel, de nem feledik hagyományaikat a bágyiak

Arra még a madár sem jár – szokták mondani Bágyra, az eldugott, kis udvarhelyszéki településre. Pedig a Székelyudvarhelytől alig 20 kilométerre található, Homoródszentmártonhoz tartozó hegyvidéki faluban néhány éve igencsak felpezsdült az élet, hála az ott tevékenykedő Kendertó Egyesületnek, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint elhinteni a köztudatban, hogy Bágyban lakni jó.

A bágyi várhegy két összetéveszthetetlen, csupasz hegyorma már messziről uralja a tájat, alakját Orbán Balázs fekvő tevéhez hasonlította. A hegy aljában épült településnek 1941-ben 651 lakosa volt, ma már alig 180 lelket számlál. Bágy zsákfalu, nincs tranzitforgalom, a helységben nem ritka a romosodó ház, lakossága is – sok más településhez hasonlóan – elöregedőben van.

A remény öt évvel ezelőtt csillant fel, amikor teljes egészében leaszfaltozták a négy kilométeres bekötőutat, valamint a falu utcáit is. Nem az összest, valamilyen okból kifolyólag csak azok felét. A bekötőút leaszfaltozásával jelentősen rövidült a Bágy és Székelyudvarhely közötti 20 kilométer megtétele, a helyiek szerint könnyebb bejutni az városba, mint csúcsidőben átkeveredni annak egyik végéből a másikba.

Gyógytornát tartanak a gyermekeknek | Fotó: Kendertó Egyesület

Bágyban 2017-ben alakult meg a Kendertó Egyesület, amelyet a három évvel korábban a faluba költöző, bágyi gyökerekkel rendelkező fiatal házaspár, Pálfi Csaba és Tünde hozott létre Joó Zsuzsánna, Orbán Gabriella, Orbán Emese és Német Róbert alapító tagokkal, azzal a céllal, hogy segítsék, jogi hátteret biztosítsanak a falu kulturális, ifjúsági és szociális tevékenységeinek. Azóta látványosan felpezsdült az élet a Homorodszentmárton községhez tartozó településen. Ez az a hely, ahonnan a helyiek szerint „a tök begurul Szentmártonba”.

Felrázták a falut

A Pálfi házaspár egy szombat délelőtt lát vendégül, a találkozóra a Kendertó Egyesület több tagja és aktív segítője is eljön, Joó Zsuzsánna, Lőrincz Enikő, Bara-Balázsi Lehel és Joó Nándor. Körbeülünk egy asztalt, és mint kiderül, az egyesület szinte minden korábbi rendezvényének, akciójának, projektjének részleteit ugyanitt, ugyanígy beszélték végig. És bőven van miről mesélni.

„Élet természetesen eddig is volt a faluban, csak mi szerettük volna egy kicsit szervezettebb, összefogottabb mederbe terelni”– mondja Pálfi Tünde, a Kendertó Egyesület elnöke. Megjegyzi, hogy Bágyban elég sok az idős, ezért jobban kell fókuszálni erre a korcsoportra. De nem feledkeznek meg a többi korosztályról sem, már az első projektjük is játszótér létrehozását eredményezte, amit azóta a gyermekek szülei tartanak karban. És ez csak a kezdet volt.

A jövő nemzedéke előszeretettel használja a faluban épített játszóteret | Fotó: Kendertó Egyesület

Az egyesület égisze alatt Összerázó névvel községi diáknapokat rendeztek, gyermeknapot is, háromszor hozták tető alá a Bágyi idősek napját, amely az egyik legnépszerűbb és legtöbb személyt mozgósító rendezvényük. Sikerrel pályáztak gyógytornához szükséges eszközökre, így egy gyermek és egy felnőtt csoportot is indítottak. 2019-ben szakemberek bevonásával elindították az idősek mentálhigiénes csoportját, tevékenységük egy farsangi nótás mulatságban csúcsosodott ki. A járványhelyzet miatt a tavalyi programokat sorra le kellett mondaniuk, viszont ősszel egy közösségépítő, szórakoztató kétnapos rendezvénysorozattal kedveskedtek a falu lakóinak, a szabadtéri eseménynek Böjte Csaba volt a díszvendége.

„A célok már az egyesület indulásakor megvoltak bennünk, szeretnénk megvédeni a falut a kiöregedéstől, hazahívni a fiatalokat, de főleg tenni a falu lakóiért, hogy jól érezzék magukat, kulturális szempontból kicsi pezsgést vinni a falu életébe” – vallják a Kendertó Egyesület tagjai.

A szervezet munkáját kitartó és megbízható csapat segíti, átbeszélik a dolgokat, és a feladatokat annak függvényében osztják le, hogy „ki melyik programhoz áll közelebb.” Munkájukat a falubeliek is szívesen segítik. A projektek költségvetését főleg anyaországi pályázati pénzekből biztosítják, de több alkalommal is támogatta munkájukat a helyi közbirtokosság és a homoródszentmártoni önkormányzat is.

Újraértékelték a szövést

Nemrég ért véget  A szövés és hímzés hagyományának átadása Bágyban elnevezésű programjuk. A volt iskola épületében három szövőszéket állítottak fel, ezek pókhálós, kormos, poros darabjait padlásokról, ereszekből, csűrökből gyűjtötték össze, az Artera Alapítvánnyal közösen pedig január közepén beindult az oktatás is.

A bágyi szőttes messzeföldön híres | Fotó: Míves Alkotók Háza

„Szerettük volna kicsit összefogni az embereket, átadni ezt a fajta tudást a következő generációnak” – tájékoztat a Kendertó Egyesület elnöke, megjegyezve, hogy az ő generációja még látott szövőszéket, akad, aki el is boldogul vele, de a mai fiatalokról ez már nem mondható el.

„A kurzus résztvevői nyilván nem tanulnak meg teljes mértékben szőni, ezzel csak a magot ültettük el, és persze próbálunk általános képet adni arról, ahogyan a fonalból elkészül valami hasznos dolog, például egy abrosz” – értékel Pálfi Tünde. Megjegyzi, hogy komoly értéket lát a szövésben, és szerinte tudatosítani kellene, hogy milyen sok munka rejlik a szőttesek mögött. Mint mondja, ezt a projektet érdemes folytatni.

Nincs megállás

A Kendertó Egyesület nemrég nyert a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány pályázatán, a Cselekvő vidéki kisközösségek projekt célja, hogy öt udvarhelyszéki vidéki kisközösségnek segítsen a mindennapos gondjainak feltárásában, valamint a problémák helyi szintű megoldásában, közösségük fejlődésében. A képzéseket a magyarországi Közösségfejlesztők Egyesületének szakemberei tartják, ők vezetik be a csapatokat a közösségépítő munka rejtelmeibe.

Március végén pedig Czirjék Katalin, a Női Vállalkozók Erdélyben egyesület alapítója tart egy tízórás kurzust Bágyban. Olyan érdeklődőket várnak, akik eddig is foglalkoztak különböző kézműves mesterségekkel és szeretnének ebből jövedelmet generálni. Jó tanácsokkal látják el azokat is, akik saját vállalkozás indítását tervezik.

A szövőszékek részeit a padlásokról gyűjtötték össze | Fotó: Kendertó Egyesület

„Már megszoktuk, hogy minálunk egyszerre több pályázat is zajlik. Például az egyházzal közösen is nyertünk egy projektet, amelynek köszönhetően szeretnénk író-olvasó találkozókat szervezni, könyveket vásárolni a könyvtárnak, és beterveztünk egy megzenésített verses koncertet is” – mondja Pálfi Tünde, sorolva a további terveket: tájház létrehozása, könyvkiadás, filmek készítése a faluról, diáknapok szervezése közösen más településsel, és újraindítanák az idősek mentálhigiénes csoportját. De összehangolnák a községben tevékenykedő civil szervezetek munkáját is. „Legtöbbjüket ismerem, hisz gyakran fordulnak hozzám, ha meg kell írni egy-egy pályázatot, látok fantáziát a közös munkában, szerintem össze tudunk dolgozni” – mérlegel az egyesületi elnök.

Ahol jó lakni

Korábban előfordult, hogy a Kendertó Egyesület egyedi meghívottak előadásával színesítette a Bágyi várfesztivál programját. A rendezvény színvonalát azonban az egyesület tagjai gyengének, szegényesnek látják. A régi időkben talán megfelelt, de mára már változtak az igények, főleg azok részéről, akik vendégségbe érkeznek a fesztiválra, és akik végül azzal a véleménnyel távoznak, hogy „a bágyiak egy rendes fesztivált sem tudnak szervezni”, dacára annak, hogy a rendezvényt nem a helyiek, hanem a homoródszentmártoni önkormányzat hívja rendszeresen életre – vélekedik Bara-Balázsi Lehel.

„Kicsit másképp képzeljük el, ötletekből nincs hiány. Mi nyitottak vagyunk, és reméljük, hogy tudunk majd jobban is együtt dolgozni, hisz a jövőben is szeretnénk segíteni munkájukat” – értékel Pálfi Tünde, hangsúlyozva, hogy a Kendertó egyesület továbbra is elsősorban a bágyiakért tevékenykedik, a programjaik nekik szólnak, kortól függetlenül, és ennek érdekében szorosabb kapcsolatot szeretnének kiépíteni a homoródszentmártoni önkormányzattal, és akár a bágyi közbirtokossággal is. „Szeretnénk, hogy mindenki találja meg itt a helyét, hogy érezze, jó itt lakni, sőt jó ide visszajönni annak, aki bágyi gyökerekkel rendelkezik - vélekedik Pálfi Tünde. Azt akarjuk tudatosítani, hogy Bágyban lakni jó – összegez Joó Zsuzsánna.

Kapcsolódók

Kimaradt?