Beköltözik a városba a székelyudvarhelyi majális

Anyák napi majálissal készül a május elsejére a Székelyudvarhelyi Városi Könytvár és a polgármesteri hivatal, az egész napos rendezvénysorozatnak továbbra is részét képezi a bringás felvonulás, a fő helyszín viszont már nem Szejkefürdő lesz, hanem a városi park.

 „Az egykori munkásünnep az utóbbi időben sokkal inkább a tavasz ünnepévé lényegült át, ezért úgy döntöttünk, hogy jobbára a tavaszt köszöntő programokat próbáljuk úgy összefésülni, hogy kulturális szempontból, de civil- és sportvonalon is, és természetesen az ifjúság szempontjából is érdekes napot tudjunk a városlakók számára biztosítani” – fogalmazott Pálfi Kinga alpolgármester.Szőcs Endre, a városi könyvtár igazgatója és Pálfi Kinga alpolgármester | Fotó: Csedő Attila

Elmondta, hogy a korábbi majálisok legnépszerűbb mozzanatát, a biciklis felvonulást, illetve a kerékpáros programokat megtartották, viszont a helyszínt megváltoztatták, idén ez már nem Szejkefürdő lesz, hanem a városi part és annak környéke. „Ez egy olyan közösségi tér, amelyet keveset használunk, úgy látjuk, hogy szebb, kényelmesebb és sokkal több embert képes megszólítani” – magyarázta az alpolgármester.

A majális programjának részleteibe Szőcs Endre könyvtárigazgató avatott be. Mint mondta, a május elseje reggel 8 órakor a homoródalmási fúvósok ébresztőjével indul, akik a város több negyedébe is ellátogatnak. Fél 10-kor három helyszínen kezdődik a kerékpárosok gyülekezője: a Jézus szíve kápolna melletti parkolóban, a Patkóban és a Bethlen negyedi parkban. A bringás felvonulás 10 órakor rendőri felvezetéssel indul a kápolnától, a másik két gyülekezőhelyet érintve végigvonul a városon, majd a városi parknál ér célba.

Itt 11 órakor térzenével kezdődik a program, majd a 12 órai megnyitót követően a gyergyószentmiklósi Stepdance táncegyüttest láthatjuk a parkban felállított színpadon. Ezt követően Gozefini szórakoztatja a gyerekeket, majd a marosvásárhelyi BB Dance (Building Bridges – Építsünk Hidakat) kerekesszékes tánccsoport előadását láthatjuk a színpad előtti téren. Az idei majális sztárvendége Wolf Kati lesz, akinek koncertje fél 3-kor kezdődik a sétatéri színpadon.

Pálfi Kinga | Fotó: Csedő Attila

Lesznek kísérőprogramok is, a minifocipályán az ügyeskedő bringásokat egy pumptrack-pályával, a legkisebbeket pedig ugrálóvárakkal várják. A sétatéri játszótér melletti tanulópályán a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség munkatársai tartanak közlekedésrendészeti bemutatókat, a sétatéri stadionban pedig a Cimbora Gyermekek Háza székelykeresztúri tagozatának repülőgép-modellező szakköre tart bemutatót.

A majálishoz civil szervezetek is csatlakoztak, a parkban jelen lesznek az Udvarhelyszéki Anyák is, akik sátorral és saját programokkal várják az érdeklődőket. „Arra biztatjuk az udvarhelyieket, hogy jöjjenek pokróccal, kosárral, lakjuk be közösen ezt a teret” – fogalmazott Pálfi Kinga.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?