Beiskolázás szórványban: Brassó megyében egy elemi osztályt kénytelenek megszűntetni

A következő tanévben országszerte kevesebb diák kezdi meg a középiskolát, mivel a mostani nyolcadik osztályosoké volt az első évfolyam, amely az iskolát az előkészítő és nem az első osztályban kezdte el. Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a február elején összeállított és a minisztériumnak elküldött beiskolázási adatok alapján mindez hogyan érinti a szórványban élő magyar nyelven tanuló diákokat és a tanintézményeiket. Brassó megyében a megyeszékhelyen működő Áprily Lajos Főgimnáziumba jár a legtöbb magyar anyanyelvű gyermek, ezen az intézményen kívül még három vegyes tannyelvű iskolában tanulhatnak magyarul a középiskolások. A következő tanében nem csökken a kilencedik osztályok száma, azonban egy Brassó megyei elemi osztály megszűnik Krizbán az alacsony gyermeklétszám miatt, ugyanakkor a legnagyobb magyar nyelvű tanintézményben, az Áprily Lajos Főgimnáziumban a cikluskezdő ötödik osztályokból már most csak egy működik a korábbi kettő helyett.

Brassó megyében nem szűnnek meg kilencedik osztályok a következő tanévben. A megyei főtanfelügyelőség által közölt adatok szerint az előző tanévekben már bejáratott osztályok indulnak a 2021/2022-es tanévben is – mondta portálunknak Szotyori Réka, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Brassó megyei elnöke.

A jövőben induló kilencedik osztályok létszámát tekintve kiemelte, hogy nem lehet megjósolni, hogy hány diák tanul majd azokban, mert az nagyban függ a képességfelmérő vizsga eredményeitől, valamint a diákok preferenciáitól az iskolaválasztás terén. A brassói Áprily Lajos Főgimnáziumban eddig is négy kilencedik osztály indult, a Zajzoni Rab István Középiskolában eddig és ezután is egyetlen kilencedik osztály indul. Míg a brassói Remus Răduleţ Energetikai Líceumban, valamint Kőhalomban, a Ștefan Octavian Iosif Líceumban egy-egy fél kilencedik osztály indul.

Az idei nyolcadik osztályosok generációjánál vezették be először az előkészítő osztályt, emiatt abban az évben nagyon sokan megijedtek ettől a kísérlettől, és hamarabb íratták be a gyerekeiket az iskolába. Nemcsak a magyar, hanem a román tagozaton is így tettek a szülők, emiatt ebben az évben országos szinten a nyolcadik osztályban negyvenezer diákkal kevesebb van az előző generációkhoz képest.

Amint Szotyori Réka kifejtette, a két utóbbi iskolában a magyar tannyelvű fél osztály működését úgy oldják meg, hogy a magyar gyermekeknek bizonyos szaktantárgyakból anyanyelvi foglalkozásokat is tartanak.

A brassói Árpily Lajos Főgimnázium főépülete | Fotó: aprilyfogimnazium.ro

Rossz hír, hogy a következő tanévtől eggyel kevesebb magyar tannyelvű elemi osztály indul Brassó megyében, ugyanis Krizbán csak három gyermek maradt, akik miatt nem tartják fenn az elemi osztályt. Szotyori Réka rámutatott: ha a három magyar gyermek továbbra is szülőfalujában tanulna, akkor ugyan a román tagozathoz csatolják őket, de fakultatív jelleggel tartanának nekik magyar nyelvű oktatást is.

„Tekintettel arra, hogy csökkent a minimális gyermeklétszám, lehetett volna még osztályt kérni egy-két Brassó megyei településen, de sehol nem fogalmazódott meg ez az igény. Feltételezhetően hosszabb távra gondolkodtak a szülők, hiszen lehetséges lett volna, hogy a következő tanévben elindulhatnak az elemi osztályok, de az azt követő évekre vonatkozóan erre már nem volt garancia, ezért nem is kérték bizonyos településeken újabb osztályok indítását” – részletezte az RMPSZ megyei elnöke.

 

Az Áprily Lajos Főgimnázium egyébként Brassó megye legnagyobb magyar tannyelvű iskolája. Az elemi oktatásban évfolyamonként két osztályban, a gimnáziumban évfolyamonként két (5.osztályban csak egy) osztályban, a középiskolai ciklusban pedig évfolyamonként négy osztályban tanulnak a diákok. A négy középiskolai osztályban négy különböző szakirányon tanulnak a gyermekek: matematika-informatika, közgazdaságtan, kémia-biológia és angol-magyar nyelvosztály. A 2020/2021-es iskolai évben összesen 682 diák tanul itt.

Kapcsolódók

Kimaradt?