banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Beiskolázás szórványban: Temes megyében 45 százalékkal kevesebben iratkozhatnak kilencedikbe

A következő tanévben országszerte kevesebb diák kezdi meg a középiskolát, mivel a mostani nyolcadik osztályosoké volt az első évfolyam, amely az iskolát az előkészítő és nem az első osztályban kezdte el. Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a február elején összeállított és a minisztériumnak elküldött beiskolázási adatok alapján mindez hogyan érinti a szórványban élő magyar nyelven tanuló diákokat és a tanintézményeiket. Temes megyében idén 38 nyolcadikos tanul, míg az előző tanévben majdnem kétszer annyian, 68-an iratkoztak be a mostani kilencedik osztályokba. Mindezek ellenére a következő tanében is három kilencedik osztályt indítanak magyar tagozaton.

Halász Ferenc, Temes megyei helyettes főtanfelügyelő a Maszolnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a bánsági megyében összesen három magyar tannyelvű kilencedik osztály indul a következő tanévben, kettő a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban és egy a szintén temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban.

Az idei nyolcadik osztályosok generációjánál vezették be először az előkészítő osztályt, emiatt abban az évben nagyon sokan megijedtek ettől a kísérlettől, és hamarabb íratták be a gyerekeiket az iskolába. Nemcsak a magyar, hanem a román tagozaton is így tettek a szülők, emiatt ebben az évben országos szinten a nyolcadik osztályban negyvenezer diákkal kevesebb van az előző generációkhoz képest.

 A világi iskolában egy matematika-informatika és egy társadalomtudományok osztály indul. A gyermeklétszám-csökkenés annyiban érinti a líceumot, hogy nem az eddigi szokásos négy fél osztályt indítják el (korábban fél osztályban természettudományokat, illetve közgazdaságot tanultak). Az újonnan induló két teljes osztály hátránya az, hogy kevesebb profil közül választhatnak a diákok, de ha 15-ös létszámmal valóban megalakulnak az osztályok, akkor engedélyt lehet kérni a minisztériumban a létszám alatti működéshez – jegyezte meg a helyettes főtanfelügyelő.

A harmadik Temes megyei kilencedik osztály a Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceumban indul a következő tanévben.

Halász Ferenctől azt is megtudtuk, hogy Temes megyében ebben a tanéven összesen 38 nyolcadikos tanul magyar tagozaton, ez egyébként harminccal kevesebb, mint a megszokott létszám. Temes megyében tehát egyértelműen érezhető, hogy a nyolc évvel ezelőtt bevezetett előkészítő osztályok befolyásolták a mostani nyolcadikosok létszámát. De ilyen körülmények között is szintén három osztály áll a gyermekek rendelkezésére. A helyettes főtanfelügyelő azonban rámutatott, hogy mivel a Bartók Béla líceumban a következő tanévben az eddigiekkel ellentétben nem indulnak fél osztályok, a diákok választási lehetősége is csökken.

A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum épülete | Fotó: Bartók Béla Elméleti Líceum

Az általános iskolai képzést tekintve is évek óta diáklétszám-hiánnyal küszködnek Temes megyében – tette hozzá Halász Ferenc. Gyakorlatilag a Bartók Béla líceumban és a Gerhardinumban működő általános iskolai osztályokon kívül minden más Temes megyei iskolában összevont osztályokban zajlik a magyar nyelvű oktatás.  

„Ami az iskolákat illeti, mindegyik megmarad és mindenhol továbbra is lehetőség van működtetni az összevont osztályokat. Ebből a szempontból eddig is minimális létszámon működtünk, amit általában a tanfelügyelőség vezetősége jóváhagyott, és ugyanúgy az idén is, még a jogszabály-módosítás előtt jóváhagytuk az igen apró létszámú osztályokat is” – fejtette ki a helyettes főtanfelügyelő.

A magyar nyelvű nyolcadikokban végző Temes megyei gyermekek tehát bőven bele fognak férni három osztályba, a 38 gyermeknek ugyanis 78 hely áll a rendelkezésére ahhoz, hogy magyar nyelven folytassák a tanulmányaikat Temes megyében – nyomatékosította a helyettes főtanfelügyelő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?