Bántalmazott dokumentumfilmesek: képviselőházi bizottság elé hívták a belügyminisztert

A képviselőház kultúráért, művészetekért és tömegtájékoztatásért felelős bizottsága elé várják kedd délutánra Lucian Bodét. A belügyminiszternek a Suceava megyében súlyosan bántalmazott újságírók esete kapcsán kell megjelennie a testület előtt – közölte pénteken a bizottság elnöke, Iulian Bulai.

Bulai a parlamentben jelentette be, hogy a Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírók, valamint Tiberiu Boşutar környezetvédő aktivista ellen elkövetett agresszió ügyében az általa vezetett – kultúráért, művészetekért és tömegtájékoztatásért felelős – bizottság elé invitálta Lucian Bode belügyminisztert. A jövő hét kedden 15:30-tól kezdődő találkozón arra keresik majd a választ, mit tehet a román állam és annak intézményei az újságírók szabadsága és feddhetetlensége védelmében, valamint az oknyomozó újságírás szabad gyakorlása érdekében.

Csütörtök délután egy 20 fős csoport tagjai megtámadtak és bántalmaztak két újságírót és egy környezetvédő aktivistát a Suceava megyei Coşna községhez tartozó erdőben. A három bántalmazott férfi egy illegális fakitermelésről szóló dokumentumfilmet forgatott.

A rendőrség pénteken 11, az agresszióban részt vevő személyt állított elő, köztük az erdő tulajdonosát, valamint egy erdőmérnököt is.

A Greenpeace a Facebookon közölte, hogy Tiberiu Boşutar aktivista, illetve Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírók az incidens áldozatai. A három férfi dokumentumfilmet forgatott a romániai illegális erdőkitermelésről, amikor egy húszfős csoport megtámadta és megverte őket. A tettesek tönkretették a filmesek felszereléseit, minden rögzített anyaggal együtt. Két áldozat a kórházba vezető úton elvesztette eszméletét, de jelenleg mindhármuk állapota stabil – tájékoztattak a Greenpeace képviselői.

Az ügy sürgős kivizsgálását kérik a belügyminisztertől a civil szervezetek is

Több civil szervezet, többek közt a Civil Társadalom Fejlesztéséért Alapítvány, az ActiveWatch és a romániai Greenpeace a belügyminiszternek és a Román Rendőrség főparancsnokának címzett nyílt levelet írt alá, amelyben az agresszió gyors és áttekinthető kivizsgálását követelik.

Azt írják: a Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírók, valamint Tiberiu Boşutar környezetvédő aktivista ellen elkövetett agresszió azt bizonyítja, hogy az illegális fakitermelések jelensége még a sajtószabadságot is veszélyezteti.

„Az újságírókat kórházba szállították, filmes felszereléseiket megsemmisítették, ez elfogadhatatlan egy jogállamban. Ez az incidens nem csak egy kirívó eset, hanem súlyos események hosszú sorának része” – figyelmeztetnek az aláírók, akik szerint a jelenség a sajtószabadságot veszélyezteti, és bátorítja az illegális fakitermelést. „Követeljük az áldozatok védelmét és az ügy sürgős kivizsgálását” – írják.

A civil szervezetek szerint a hasonló incidensek – amelyek néha emberéletet is követelnek – azt jelzik, hogy az állam tehetetlen az illegális erdőkitermelés jelenségével szemben, sőt, a román állam abban a feladatában is kudarcot vallott, hogy megvédje saját állampolgárai életét.

A környezetvédő szervezetek évek óta arra figyelmeztetnek, hogy aktivistáik és az erdészek életüket kockáztatják munkájuk során. Az elmúlt években több olyan újságírót is bántalmaztak, akik illegális fakitermeléseket próbáltak dokumentálni. A Greenpeace Románia és az Agent Green 2019-ben készített becslése szerint az évek során több mint 600 ember sérült meg a hasonló erőszakos cselekedetek következtében, közülük hatan belehaltak sérüléseikbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?