Az igazságügyi miniszter szerint több módja is van a SIIJ felszámolásának

Az Orban-kormány programjában azért nem szerepelt az igazságszolgáltatásban elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) felszámolása, mert a volt liberális pártelnök kabinetjének nem volt kellő parlamenti támogatottsága – jelentette ki pénteken Cătălin Predoiu, amikor átvette az igazságügyi miniszteri mandátumát Lucian Bode megbízott tárcavezetőtől.

Cătălin Predoiu | Fotó: az igazságügyi minisztérium Facebook-oldalaA politikus emlékeztetett arra, hogy SIIJ-t sürgősségi rendelettel nem lehet felszámolni. Ezért az Orban-kormány csupán azt foglalta be lea programjába, hogy törvénytervezetet dolgoz ki az intézmény megszüntetéséről. Cătălin Predoiu szerint ez a célkitűzés tavaly februárban teljesült, amikor a tervezetet az akkor általa irányított igazságügyi tárca közvitára bocsátotta.

A miniszter elmondta, az új kormány már a programjába foglalta a SIIJ felszámolását, és ezt a lépést az Európai Unió Bíróságának és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) a határozatait tiszteletben tartva készül megtenni, és ehhez most parlamenti támogatottsága is van. Közlése szerint az intézmény megszüntetésének három módozata is van, amelyeket még a nyilvánosságra hozataluk előtt szeretne megvitatni a CSM-vel, a bírák és ügyészek szervezeteivel és a civil társadalom képviselőivel.

Kapcsolódók

Kimaradt?