FRISSÍTVE – Az előző naphoz képest a duplájára nőtt az újonnan megfertőződöttek száma

FRISSÍTVE: A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) keddi közlése szerint az utóbbi 24 órában 826 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 88 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak. A halálesetek közül 22 korábban következett be.

Hétfő délelőtt 10 óráig 50 ezer teszt eredményét dolgozták fel. A pozitív esetek közül négyen újrafertőződött betegek.

Az új esetekkel 1 799 455-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 10 742-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Eddig 1 727 435 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.

Az igazolt új esetek mellett 216 fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.

 

A 88 halálos áldozat közül 83-an nem voltak beoltva, ugyanakkor 81-nek volt valamilyen társbetegsége. Az öt beoltott áldozat 60 és 69 év közötti, illetve 80 éven felüli volt, és más betegségben is szenvedtek.

Ezzel 58 320-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Jelenleg 3003 személyt kezelnek kórházban a koronavírus okozta Covid-19 betegséggel, közülük 488-an szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A kórházban kezelt páciensek között 66 kiskorú van, és közülük négyet ápolnak az intenzív osztályon.

Az elmúlt 24 órában Bukarestből (716), valamint Buzău, Argeş, Ilfov és Brassó megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb új megbetegedést Călăraşi, Gorj és Tulcea megyében regisztrálták.

A fővárosban 0,65 ezrelékes a fertőzöttségi ráta, enyhén magasabb, mint előző nap. A mutató továbbra is Arad megyében a legmagasabb, itt 1,45 az ezer lakosra jutó esetszám.

Kapcsolódók

Kimaradt?