Az állatvédelmi felügyelet nem ért egyet azzal, hogy megelőzhető lett volna a halálos kutyatámadás

Cáfolta szerda esti közleményében az állatvédelmi felügyelet (ASPA) a bukaresti hatodik kerületi polgármester, Ciprian Ciucu állítását, miszerint január 14-én nem szálltak ki a Morii-tó környékére, ahol a halálos kimenetelű kutyatámadás történt.

Az ASPA közleménye szerint január 14-én csapatuk – a kerületi rendőrség egy alakulatával közösen – kiszállt a Morii-tó melletti területre, hogy befogják a kóbor kutyákat. Négy kutya azonban bemenekült egy magánterületre. Ennek a rendőrök is tanúi voltak, az erről szóló jelentést is aláírták, mégsem reagáltak az ASPA által beterjesztett kérésre az említett magánterületen való fellépés engedélyezésére vonatkozóan – állítja az állatvédelmi felügyelet, amely a jelentés másolatát is csatolta közleményéhez.

Fotó: állatvédelmi felügyelet Facebook-oldala

Az ASPA ugyanakkor a 2001/155-ös sürgősségi kormányrendeletre és a 2013/1059-es kormányhatározatra hivatkozva azt is cáfolja, hogy a kerületi polgármesteri hivatalok ne hozhatnának létre a kóbor kutyákkal foglalkozó speciális egységeket. Az állatvédelmi felügyelet kifejti, továbbra is nyitott az együttműködésre „minden kerületi polgármesteri hivatallal, helyi és országos rendőrséggel, civil szervezetekkel és önkéntesekkel a gazdátlan kutyák helyzetének kezelése érdekében”.

Az ASPA intézményközi együttműködést indítványoz abból a célból, hogy megvédje az állampolgárokat, és hogy az állatok se sérüljenek – írják.

Az állatvédelmi felügyelet ezzel arra reagált, hogy Ciprian Ciucu, a főváros hatodik kerületi polgármestere szerdán azt állította egy sajtótájékoztatón: napokkal azelőtt, hogy kóbor kutyák halálra marcangoltak egy kocogó nőt Bukarestben, a hatodik kerület helyi rendőrsége jelezte az állatvédelmi felügyeletnek egy kutyafalka jelenlétét a Morii-tó környékén, de senki nem ment ki a helyszínre – állítja.

Az elöljáró nyilatkozata szerint rögzített hívás tanúskodik arról, hogy a kocogó nő halálát okozó kutyatámadás előtt egy héttel, január 14-én a helyi rendőrök jelentették, hogy tíz gazdátlan kutyából álló falka tanyázik a környéken. „Ez lehetett volna az életmentő hívás, de nem ment ki senki. (...) Az ASPA nem reagált” – fogalmazott. Hozzátette, fotók is készültek az ebekről, ezeket átadják az ügyészségnek annak megállapítására, hogy ugyanazok az állatok láthatók-e rajtuk, mint amelyeket utólag befogtak.

Ciucu felrótta, hogy 2017-2018-ban „alapvető szemléletváltás” következett be az ASPA-nál, a sintérek és sofőrök számát „drasztikusan” 15-re csökkentették, jelenleg 13 ilyen alkalmazottja van a főpolgármesteri hivatal alárendeltségében működő felügyeletnek. Leálltak a kutyák elaltatásával, a felügyelet költségvetése a megelőzésre, az ivartalanítással, az állatok örökbe fogadásával kapcsolatos tudatosítási kampányokra ment el, a befogási kapacitás csökkent – mondta.

A 2020-as politikai váltást követően ugyanez a szemléletmód élt tovább, 2022-ben az ASPA 17 millió lejes költségvetését „kizárólag egyéb tevékenységek”, például állatvásárok szervezése emésztette fel, amelyek azonban nem bizonyultak hatékonynak, az örökbe fogadott kutyák egy része visszakerült a menhelyekre. A befogási tevékenység helyett a menhelyeken uralkodó rossz körülmények javítására koncentrált az ASPA, ennek ellenére jelenleg is „szörnyű állapotok” vannak a menhelyeken – tette hozzá a kerületi polgármester.

Kóbor kutyák támadtak meg egy kocogó nőt a román fővárosban szombaton. Egy 43 éves nőről van szó, akit tavaly áprilisban 20 kutya támadott meg ugyanazon a környéken. Akkor súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?