Belső vizsgálatot rendelt el a kerületi polgármester a helyi rendőrségnél a halálos kimenetelű kutyatámadás ügyében

Belső vizsgálatot rendelt el a helyi rendőrségnél Bukarest hatodik kerületének polgármestere, miután szombaton kóbor kutyák halálra marcangoltak egy kocogó nőt a Morii-tó környékén.

Ciprian Ciucu egy vasárnapi Facebook-bejegyzésben azt írta, maga is ismerte az áldozatot, Ana Oroş Darabant, aki több parktisztítási akcióban is részt vett, sokszor beszélgettek a parkkal kapcsolatos elképzelésekről. Az elöljáró rámutatott, nem akar kibújni a felelősség alól, már elrendelte a belső vizsgálatot a helyi rendőrségnél, de eddig nem nyilatkozott az ügyben, mert várta Bukarest főpolgármesterének álláspontját, amely azonban késik. Mint írta, a főpolgármester hatáskörébe tartozik a kóbor kutyák problémájával foglalkozó állatvédelmi felügyelet (ASPA) költségvetésének és politikáinak megszabása.

Fotó: Pexels

Ciucu szerint az ASPA jelenlegi politikája teljesen elhibázott, ez vezetett a gazdátlan ebek újbóli megjelenéséhez Bukarestben. „Ahelyett, hogy összeszednék az utcákról a kutyákat, tudatosító kampányokat szerveznek” – fogalmazott, hangsúlyozva, évek óta nem altatják el a kutyákat, a felügyelet költségvetése pedig nem a gazdátlan ebek befogására, hanem a menhelyeken uralkodó rossz körülmények javítására és a tudatosító kampányokra megy el.

A kerületi polgármester ugyanakkor kéri a bukaresti tanácstól, hogy állítson fel egy bizottságot az ASPA tevékenységének kiértékelésére. „Nem hagyom ennyiben a dolgot, néhány nap múlva visszatérek a témára egy újabb beszámolóval” – zárta bejegyzését Ciprian Ciucu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?