Átadták az új bölcsődét Zilahon

Befejezték a Meszes negyedben lévő bölcsőde építését, az engedélyek beszerzése után a következő félévtől már 55 kisgyermek járhat Zilah egyik legmodernebb oktatási intézményébe.

„Újabb bölcsőde készült Zilahon, az épület rendelkezik orvosi rendelővel és jól felszerelt konyhával, ahonnan speciális felvonóval juttatják el az ételt az étkezőbe. Vannak délutáni alvásra kijelölt helyiségek, a fürdőszobák pedig a legkisebbek igényeihez vannak igazítva. Minden tér közvetlen kijárattal rendelkezik a szabadba, tágas, fedett teraszon keresztül lehet a játszóterekre jutni” – ismertette Fazakas Miklós alpolgármester.

A szerző felvételei

A tűzoltóság és a tanfelügyelőség jóváhagyása után a bölcsőde 55 gyermek számára kínál helyet az egy és három év közöttieknek. Az épületben három 15 fős csoport lesz (2 és 3 év közötti gyermekek számára) és egy 10 fős csoport (1 és 2 év közöttieknek). A bölcsőde nyolc pedagógus, nyolc gondozó, két egészségügyi dolgozó, konyhai alkalmazottak és egy ügyintéző számára biztosít munkalehetőséget. Az európai alapból megvalósuló beruházás értéke 4,52 millió lej.

„A Meszes negyedben épülő bölcsőde rendkívül szükséges beruházás volt, mert Zilahon évek óta problémát jelentett a bölcsődei férőhelyek hiánya. Egy olyan épületet akartunk létrehozni, amely megfelelő ellátást és kényelmet biztosít a kicsik számára” – fogalmazta meg az alpolgármester. Hozzátette, tervben van egy 110 férőhelyes bölcsőde építése is az Országos Befektetési Alap (CNI) finanszírozásából a most épülő ANL-tömbházak közelében, a Malom dombon, valamint két 70 férőhelyes bölcsőde építése, melyeknek helyét a támogatás megszerzése után fogják kijelölni.

Kapcsolódók

Kimaradt?