Antal Árpád: riasztó, ahogyan a titkosszolgálatok látják szerepüket a társadalomban

Riasztó, veszélyes és elfogadhatatlan az a világkép, amit a romániai titkosszolgálatok elképzeltek saját szerepükről a társadalomban, állapította meg Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján, újságírói kérdésre reagált arra a kiszivárgott törvénytervezetre, amely jelentősen bővítené a hazai titkosszolgálatok jogkörét.

Antal Árpád kifejtette: függetlenül attól, hogy végül mi kerül bele a törvénytervezetbe, a most kiszivárgott dokumentum a titkosszolgálatok riasztó világképét mutatja. A dokumentum szerint a titkosszolgálatok többek között magán- és jogi személyeket kötelezhetnének jelentéstevésre, illetve szabadon dönthetnének lehallgatásokról és nem lennének számonkérhetők.  

Ugyanakkor az is elfogadhatatlan, hogy a titkosszolgálatoknak törvénykezdeményezési joga legyen, hiszen a közvélemény elé került tervezet tartalma úgy néz ki, mint amit a titkosszolgálatok tettek a kormány asztalára.Antal Árpád polgármester | Fotó: Vargyasi Levente

„Olyan országban szeretnék élni, ahol a titkosszolgálatok fölött minden tekintetben valós civil, parlamenti kontroll van” – fejtette ki a sepsiszentgyörgyi elöljáró, aki szerint ehhez képest a kiszivárgott törvénytervezet olyan világba vezetne vissza, amelyben bárkit kötelezhetnének, hogy együttműködjön a titkosszolgálattal. A titkosszolgálatoknak továbbá olyan gazdasági ügyleteik lehetnének, amelyekre senkinek sincs rálátása, illetve az alkalmazottainak olyan szintű immunitása lehetne, mint senkinek a világban.

Antal Árpád arra figyelmeztet, hogy a politikusok tűnhetnek „csúnyának”, ám őket négyévente le lehet váltani, ezzel szemben a titkosszolgálatokat nem lehet leváltani, így aki bekerül abba a rendszerbe, nyugdíjazásáig azt tesz, amit akar, mert az egész rendszer őt védi. „Nincs ez rendben, egy NATO- és európai uniós tagországban nem ez kellene legyen a jó irány” – állapította meg a sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint most nagyon fontos lenne a civil társadalom elutasító reakciója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?