A kormánypártok és az ellenzék közösen dolgozott ki törvénytervezetet az élelmiszer-pazarlás mérséklésére

Többpárti kezdeményezés alapján iktatták csütörtök délelőtt a parlamentben azt az élelmiszer-pazarlás megelőzésére és csökkentésére irányuló intézkedéscsomagot, amelyet az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) törvényhozói közösen dolgoztak ki.

A törvénytervezet célja, hogy teljesítse Románia nemzetközi szinten vállalt célkitűzéseit: 2030-ra a felére csökkentse az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértékét, valamint a különböző intézkedések által növekedjen az élelmiszerláncban felhasznált és hasznosított élelmiszer mennyisége.

Európai viszonylatban személyenként 178 kilogramm, Romániában pedig 130 kg élelmiszerhulladék termelődik évente. Országos szinten az élelmiszerfelesleg több mint fele a háztartásokban keletkezik, 37 százalékát az élelmiszeripar, öt százalékát pedig a közétkeztetésben keletkezett hulladék teszi ki. Továbbá, a globális élelmiszerpazarlás az üvegházhatást okozó gázok teljes kibocsátásának nyolc százalékát alkotja, amely jelentős hatással van az éghajlatra és a társadalom egészére egyaránt – tartalmazza a tervezet.A cél: kevesebb menjen a kukába | Illusztráció: rmdsz.ro

Miklós Zoltán, Kovászna megyei parlamenti képviselő, a jogszabály RMDSZ-es kezdeményezője elmondta: „A ma iktatott törvénytervezet politikai pártok feletti összefogás eredményeként jött létre, amely konkrét intézkedéseket tartalmaz az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben, pontosítja a gazdasági szereplők és közintézmények kötelességeit is. Elsősorban a törvény hatályba lépését követő egy éven belül a Környezetvédelmi, Vízügyi és Erdészeti Minisztérium és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium feladata lesz kidolgozni az élelmiszerpazarlás megelőzésére és csökkentésére irányuló nemzeti stratégiát, amelyet legfeljebb ötévente aktualizálni kell majd” – idézte a képviselőt az RMDSZ közleménye.

A honatya szerint a törvénytervezet megteremtené a lehetőséget arra, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők az élelmiszerfelesleget – amelyből később élelmiszerhulladék keletkezne –, a rászorulóknak adományozzák. „2021-ben Romániában 4,6 millió személyt fenyegetett szegénység és 150 ezer gyerek szenvedett naponta az éhség miatt. Ezért olyan mechanizmusra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztható élelmiszerek eljussanak a rászorulókhoz, ehhez pedig egyértelmű jogi keretre van szükségünk” – fogalmazott Miklós Zoltán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium feladata lesz egy online platform létrehozása és működtetése. Ez azoknak a gazdasági szereplőknek az adatait fogja tartalmazni, amelyek az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemben aktívan feladatot vállalnak. A közintézményeket első alkalommal kötelezik, hogy intézkedéseket hozzanak az élelmiszerpazarlás ellen abban az esetben, ha tevékenységükből élelmiszertöbblet keletkezik. Az élelmiszeriparban tevékenykedő gazdasági szereplőknek is számos kötelezettségük van: élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, tájékoztatási és felelősségnövelő intézkedéseket kell megvalósítaniuk az élelmiszerlánc minden területén dolgozó személy számára, beleértve az élelmiszerek előállítását, feldolgozását, forgalmazását, valamint a szállodai és étkeztetési szolgáltatásokat is.

Miklós Zoltán a törvénytervezet iktatását követően rámutatott: „Az ebben foglalt kötelességek betartásával az agrár-élelmiszeripari ellátási lánc hatékonyabbá válna, hiszen az élelmiszer-pazarlás csökkentéséhez jelentősen hozzájárulna a keletkezett élelmiszertöbblet szétosztása, még mielőtt hulladék válna belőle. A háztartások számára is kedvező ez az intézkedéscsomag, hiszen alacsonyabb áron vásárolhatnak meg olyan élelmiszert, amely közel van a szavatossági idő lejártához. Ugyanakkor az étkezések során el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, plusz költségek nélkül is magukkal vihetik az étteremből (ezek a gyakorlatban most is működnek – szerk. megj.), sőt mi több, a vendéglátóegységeknek a menüben is jól láthatóan fel kell tüntetniük ezt a lehetőséget. Ezáltal a háztartások nem csak élelmiszerköltségeiket tudják csökkenteni, hanem hozzájárulnak a pazarlás csökkentéséhez és annak a célkitűzésnek az eléréséhez, hogy 2030-ra Romániában a felére csökkenjen az egy főre jutó élelmiszerpazarlás mértéke” – mondta a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?