Antal Árpád: Büszke vagyok, hogy Erdélyben ilyen emberek élnek

Elismerő Facebook bejegyzésben említette meg Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a város egyik polgárát, aki udvarias, lényegretörő kommentben válaszolt a közösségi hálón a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma korábbi vezetőjének arra a hozzászólására, amelyben kifogásolta a lebontott Bodok hotel helyére tervezett művészeti központ megépítését. 

Mint írtuk, Lázár János, a magyar kormány építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön bejelentette: Magyarország kormánya négymilliárd forinttal támogatja, hogy megépülhessen a város új, 25 ezer négyzetméteres művészeti központja. A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fóruma már korábban, a szálloda lebontása előtt közleményt fogalmazott meg, amelyben azzal vádolja Sepsiszentgyörgy vezetését, hogy szándékosan tünteti el a román közigazgatás szimbólumait. A fórum szerint a Bodok szálló nemcsak egy épület volt, hanem egy „román jelenlétet” kifejező jelkép volt Sepsiszentgyörgyön.

Forrás: Antal Árpád Facebook oldala

Most Ioan Lăcătușu, aki a kommunista rendszerben a város alpolgármester volt, kommentben nehezményezte a művészeti központ tervét. Azt írja - egyebek mellett - hogy tiszteli a városban élő magyarokat, de megveti „a romániai magyar elitet, annak kettős játékát, s azt, hogy nem értik meg: a románok soha nem fogják elfogadni egy etnikai enklávé létét Románia szívében”.  

A román „civil aktivistának” Borgya Rozália válaszolt. „Engedje meg, hogy a legnagyobb tapintattal kérdezzem: miért fél a kultúrától és az oktatástól? Azt mondja, tiszteli a magyar polgárokat – dicséretes. Éppen ezért, Sepsiszentgyörgyön eltöltött ötven év után, talán elismerhetne egy egyszerű igazságot: a művelt közösség civilizált közösség. Nem fenyegetés. Ha egy színház, egy múzeum, egy konferenciaterem ön szerint  veszélyt jelent Romániára, akkor talán nem a magyar elit a probléma – hanem a kultúrától való félelem. A nemzetek nem a könyvek, a színpadok és az előadások miatt hullanak szét. Hanem a bizalmatlanság, a gyanakvás és a műveltség hiánya miatt” - fogalmazott Borgya Rozália. 

Antal Árpád polgármester a következő szöveggel osztotta meg a spontán alakult román-magyar kommentvitát: „Közösségi vezetőként büszke vagyok, hogy Erdélyben ilyen emberek élnek, mint Borgya Rozália!”. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?