Állatkínzás és lopás miatt nyomoznak a csíkszeredai Suta-tó mocsarából kimentett ló ügyében

Önkéntesek és rendőrök mentettek ki a mocsárból hétfőn délután egy lovat a csíkszeredai egykori Suta-tó közelében. Amint megtudtuk, az állat azután kerülhetett a mocsárba, hogy ellopták tulajdonosától.

A ló mentésében a megyei rendőr-főkapitányság alárendeltségébe tartozó állatrendőrség munkatársai vettek részt, őket értesítette egy helybéli nő, aki észrevette az életveszélybe került patást. A rendőrségi közleményben azt írták, hogy a helyszínre érkező állatrendőrségi munkatársak megállapították, hogy a ló már annyira elsüllyedt, hogy nem tud megmozdulni a mocsárban, ezért emberi közbeavatkozásra lesz szükség.

A fotókat a nekünk nyilatkozó önkéntes állatmentőtől kaptuk

Végül az állatrendőrség, valamint önkéntesek közreműködésével emelték ki a lovat, és visszaadták tulajdonosának. A hatóság állatorvosa a helyszínen megállapította, hogy bár az állat fizikailag kimerült, de biztató, hogy képes volt lábra állni és enni. Külső sérelmi nyomok nem voltak rajta. A rendőrség az ügyben eljárást indított, hogy megállapítsák az eset pontos körülményeit.

Maria Plumbu rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta Maszolt, hogy a ló tulajdonosa, egy helybéli férfi még aznap reggel feljelentést tett a rendőrségen, hogy ellopták a lovát. Mint később kiderült, az ő lova süllyedt el a mocsárban, így a mentésben ő is kivette a részét, majd hazaterelte az állatot. A hatóságok lopás, valamint állat megsebesítése, kínzása gyanújával indítottak eljárást. 

A Maszol megkereste a ló kimenekítésében segédkező egyik önkéntest. A fiatalember elmondta, hogy egy villás emelővel felszerelt traktor bevetésével sikerült kiemelniük a lovat a mocsárból. Az állatnak az egyik oldala teljesen elmerült a sárban. A mentés körülményes volt, mintegy három órát tartott, mivel arra törekedtek, hogy ne okozzanak sérülést az állatnak.

A nekünk nyilatkozó fiatalember, aki tapasztalt állatmentő, azt is elmondta, hogy ő még az állatrendőrség kiérkezés érkezése előtt a helyszínre ért, és társával látták azt a fiatalkorút, aki feltehetően ellopta az állatot. Amikor odaértek, az elkövető éppen ütlegeléssel próbálta rávenni a lovat, hogy kimásszon a mocsárból. Mivel nem járt sikerrel, és észrevette, hogy figyelik, elmenekült a helyszínről, így a személyazonosságát nem sikerült megállapítaniuk. Az önkéntes hozzátette, hogy ebben az esetben a lopás mellett az állatkínzás gyanúja is felmerülhet.

Az állatmentőtől egyúttal arról is érdeklődtünk, hogy tudomása van-e arról, hogy az állatlopás terjedőben van Csíkszereda környékén. Erre azt válaszolta, hogy ezt nem tudja megerősíteni, de a tapasztalatok szerint a város különböző pontjain élő, hátrányos szociális helyzetű csoportok tagjai loptak már el úgy háziállatot, hogy csak akkor voltak hajlandóak visszaadni gazdájának, ha az fizetett érte.  

Arról, hogy ez a jelenség ismert-e a hatóságok számára, Maria Plumbu szóvivőt is megkérdeztük. Ő azt a választ adta, hogy az állatrendőrségnek nincs tudomása erről, ahogy arról sem, hogy az utóbbi időben megszaporodtak volna az állatlopások.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?